2018.06.25, Hétfő

Hirdetés

A nógrádi közigazgatás egyik legmeghatározóbb szakemberétől búcsúzunk

A nógrádi közigazgatás egyik legmeghatározóbb szakemberétől búcsúzunk

Nógrád Megyei Kormányhivatal

2018.03.07. 17:42

2018. március 2-án, 62 éves korában, súlyos betegség után elhunyt Dr. Mótyán János, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztályának vezetője.

Hirdetés

Személyében Nógrád megye egyik legmeghatározóbb közigazgatási szakemberét veszítette el. Dr. Mótyán Jánost a Nógrád Megyei Kormányhivatal saját halottjának tekinti.

 

Dr. Mótyán János 1956. december 10-én született Balassagyarmaton, 1975-ben érettségizett a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban. 1978-ban a veszprémi Tanácsakadémián szerzett oklevelet. 1981-ben végezte el az Államigazgatási Főiskolát igazgatás-szervező szakon, majd 1988-ban fejezte be tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

1975-ben a balassagyarmati Városi Tanácson kezdte meg munkáját, 1991-től a Köztársasági Megbízott Hivatala, majd a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal munkatársa volt. 2011-től a Nógrád Megyei Kormányhivatal hatósági főosztályvezetője, 2015-től az Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály főosztályvezető-helyettese, majd 2017-től ismét a Kormányhivatal Hatósági Főosztályának vezetője lett. A szervezeti és személyi változások során főosztályvezetőként több alkalommal látta el megbízottként a Közigazgatási Hivatal vezetői feladatait is.

Dr. Mótyán János az önkormányzati- és államigazgatás helyi és területi szintjeinek kiváló ismerője, elismert Nógrád megyei szakembere volt. Jelentős szerepe volt a közigazgatás '90-es években történő átszervezésében, átalakításában. Meghatározó tapasztalatokat szerzett a közigazgatás szinte valamennyi területén, így munkája során nagyban hozzájárult az önkormányzati és államigazgatási hatósági feladatok megfelelő szintű ellátásához.

Számos kitüntetésben részesült: 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, 2002-ben a Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Emlékérmét, 2003-ban a Honvédelmi Minisztérium Kitüntető Címét. 2003-ban "Közigazgatásért" emlékplakettet kapott.

Szakmai munkája mellett kiemelkedő volt a társadalmi feladatokban vállalt szerepe, részvétele. A Nógrád Megyei Jogászegylet vezető tisztségviselője, elkötelezett szervezője volt a köztisztviselők, kormánytisztviselők sport-rendezvényeinek, de ő szervezte többek között a 2013. évi dunai árvízi védekezés Nógrád megyei csoportjának részvételét is.

Dr. Mótyán János temetésére 2018. március 10-én, szombaton 11 órától kerül sor a balassagyarmati városi temetőben.

Nógrád Megyei KormányhivatalDr. Mótyán János