2024.03.29, Péntek

Átadták Héhalom Önkéntes Tűzoltó Egyesület szertárát

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

2018.02.08. 12:00

Az egyesület még az idén Nógrád megye első önálló beavatkozásra jogosult egyesülete lehet.

Hirdetés

Ünnepélyes keretek között adták át szombaton Héhalomban a település önkéntes tűzoltóinak szertárát. 

A Héhalom Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2017. április 26-án alakult meg, taglétszáma pedig mára már közel nyolcvan főből áll. A Nógrád megye legdélebbi pontján húzódó település elhelyezkedéséből adódóan a Heves megyei Hatvan tűzoltó-parancsnokságával, valamint a Nógrád megyei Pásztó és Bercel települések hivatásos tűzoltóegységeivel vesz részt jelenleg a kárfelszámolásokban. Nógrád megye mentő-tűzvédelmi lefedettsége nagymértékben javult a rétsági, berceli, szécsényi és a bátonyterenyei katasztrófavédelmi őrsök létrehozásával, hiszen sikerült elérni, hogy tizenöt percen belül a megye minden településére elérjenek a hivatásos tűzoltóegységek. A megye déli területeinek vonatkozásában – főként Héhalom és térségében – ugyanakkor fontos a reagáló képesség további javítása, ezért az igazgatóság 2015-ben célként tűzte ki, hogy önálló beavatkozásra jogosult I-es kategóriás önkéntes tűzoltó egyesületet állít rendszerbe. 2015 októberében ünnepélyes keretek között tették le a szertár alapkövét, mára pedig már teljes pompájában díszeleg a minden feltételnek megfelelő, vadonatúj tűzoltószertár.

Az ünnepélyes átadásra február 3-án került sor. Az ünneplő közösséget még az eső sem tántorította el attól, hogy részt vegyen a szertáravatáson, amely a jelentésbeadást követően a Himnusz hangjaival vette kezdetét. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel az együttműködő- és társszervek vezetői, Héhalom és az egyesület működési körzetéhez tartozó települések vezetői, a média képviselői és a település lakossága. Az ünnepi beszédek sorát Balla Mihály országgyűlési képviselő kezdte, aki örömét fejezte ki az egyesület megalakulása, működése miatt, hisz mint mondta, nincs szebb dolog annál, mint amikor egy közösség fog össze embertársaik segítése, védelme érdekében. Az egyesületben tevékenykedő emberek szabadidejüket nem sajnálva vállalták, hogy tesznek a térség biztonsága érdekében és ez kiváltképp példaértékű. Hozzátette, noha Héhalom saját választási körzetén kívül esik, de az egyesület leendő működési területe között több olyan is van, amely hozzá tartozik.

Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke ünnepi szavaiban úgy fogalmazott, a dél-nógrádi települések lakói összefogtak egy közös nagy álomért, példaértékű összefogásuk pedig mára mindenki számára megkérdőjelezhetetlen. Az önkéntes tűzoltó egyesület szertárának megépítésével és a beszerzett eszközökkel, illetve szakmai tudással a lakosság biztonságérzete nagyban erősödik. Mint fogalmazott, Nógrád megye lépésről lépésre folyamatosan fejlődik és ennek a fejlődésnek a része a közbiztonság is.

A rendezvény folytatásában Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója beszélt a jó cselekedetek, a bajban lévők segítésének fontosságáról, majd megáldotta az épületet és az egyesület tagjait. Az alapítvány műsorában az árva gyermekek dallal köszöntötték a megjelenteket.

Bakos József, Héhalom polgármestere, aki maga is önkéntes tűzoltó, köszönetét fejezte ki az egyesület létrehozásában, fenntartásában, valamint a laktanya megépítésében, az eszközök és felszerelések beszerzésében nyújtott támogatásért. Külön kiemelte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság támogatását, valamint a térség polgármesterei és lakói önzetlen segítségét. A cél érdekében mindenki a maga módján fogott össze, mindenki beletette azt, amit lehetőseihez mérten tudott. Ennek eredményeképp az elkészült laktanyában színvonalas körülmények között tudnak majd szolgálatot teljesíteni a jövőben az önkéntes tűzoltók.

A folytatásban a Héhalmi Általános Iskola tanulóinak ünnepi műsorát hallhatták a jelenlévők – a gyermekek verssel köszöntötték a tűzoltókat. A rendezvény emlékfa ültetésével, majd a nemzetiszín szalag átvágásával folytatódott – Seres Tibor tűzoltó ezredes, a katasztrófavédelem Nógrád megyei igazgatója és Bakos József polgármester közösen adták át az épületet az egyesület részére.

A tűzoltólaktanya bejárását követően pohárköszöntőt mondott Seres Tibor tűzoltó ezredes, megyei igazgató, aki megköszönte Héhalom elsőszámú vezetőjének, Bakos Józsefnek az időt és energiát nem kímélő munkát, amit azért tett, hogy ez az ünnepi alkalom megvalósulhasson. Mint mondta, a Nógrád megyében tevékenykedő önkéntes tűzoltók munkája mindenki számára példaértékű, s nagy örömét fejezte ki a tekintetben, hogy létszámuk évről évre jelentősen bővül. Mérföldkő lehet Nógrád megye mentő- tűzvédelmi helyzetében a Héhalmi Önkéntes Tűzoltó Egyesület önálló beavatkozásra jogosultságának megszerzése, hisz ezzel tizennégy település közbiztonsága javul majd.

Galéria

AktuálisHéhalomNógrád Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságHéhalom Önkéntes Tűzoltó Egyesület