2024.03.29, Péntek

Harminc éve a világörökség része megyénk kis faluja, Hollókő

nool.hu

2017.12.11. 10:03

Harminc esztendővel ezelőtt, 1987. december 11-én az UNESCO eldöntötte, hogy két magyarországi helyszínt vesz fel a világörökség névjegyzékébe. Így a Budai Vár mellett Hollókő is felkerült a listára. Az évforduló alkalmából rendezett ünnepségen dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke is tiszteletét tette.

Hirdetés

A palóc település az első falu volt a világon, mely önállóan megkapta ezt a címet. A helyi önkormányzat a millennium évétől, 2000-től minden esztendőben szervez összejövetelt a cím elnyerésének dátumához legközelebb eső vasárnapon. Az eseményen rendszerint helyiek mutatják be egymásnak, illetve vendégeiknek színesebbnél színesebb műsoraikat, produkcióikat. Ez a rendezvény elsősorban a múlt értékeire mutat rá, amely által különlegesebbé, meghittebbé teszi a hollókőiek mindennapjait. Az ősök több évszázados munkája, küzdelme során fennmaradt értékek tették nemzeti kinccsé, világörökséggé a települést.

Szabó Csaba polgármester köszöntötte a megjelenteket, mások mellett Becsó Zsolt országgyűlési képviselőt, Skuczi Nándort, a megyei közgyűlés elnökét, valamint Hollókő testvértelepüléseinek képviselőit, illetve a külföldi partnereket.

Megemlítette, hogy 1987-ben 43 helyszín lett felvéve az UNESCO névjegyzékébe. Ezt követően röviden bemutatta a községet, mint a világ büszkeségét, valamint beszámolt a megélt sikerekről, és az olykor-olykor bekövetkezett nehézségekről is.

Egy négyszáz lélekszám alatti lakossággal rendelkező kis magyar falucska, illetve egy majdnem kétmilliós nagyváros harminc esztendeje nemzetközileg is hitelesítve ugyanazt hirdetik: az örökség nemcsak a házakban, nemcsak az épületekben, hanem a szellemiségben is rejlik – kezdte szavait dr. Kövér László.

 

„Hollókői Emlékérmet” vehettek át a vendégek – Fotók: Hűvösi Csaba

 

Hozzátette, az örökség nem pusztán megkövült hagyaték, hanem élő és élni tanító hagyomány. Ezt üzeni mindenki számára a hollókői világörökség.

A történelem sodrásában a palócok földjét pusztította tatár és török, emésztette tűz, szétszabdalta, illetve sorvasztotta Trianon. Őseink azonban ismerték a megmaradás titkát, amely szerint a védelem ereje soha nem a falakban, hanem mindig a lelkekben lakozik.

Dr. Kövér László arról is beszámolt, hogy az elmúlt hét évben több mint kétmilliárd forint fejlesztési összeg érkezett a faluba. Az elkövetkezendő három esztendőben pedig közel hárommilliárd áramlik majd közvetlen a hollókői fejlesztésekre. A település részese lesz továbbá egy határokon átívelő, szintén kettőmilliárd forintos térségi turisztikai fejlesztési programnak is. Hollókő legnagyobb erőssége ugyanis a turizmus, amit az évi több százezres látogatói szám igazol leginkább.

Ezt követően a helyi óvodások, iskolások, illetve lakosok léptek a színpadra és szórakoztatták a közönséget.

Végezetül Becsó Zsolt és Szabó Csaba díszokleveleket adott át, illetve a harmincadik évforduló alkalmából megjelenő „Hollókői Emlékérmet”. Ez utóbbi tiszteletbeli példányait dr. Kövér László, a testvértelepülések képviselői, a határon túli magyar, valamint a külföldi vendégek vehették át.

 

A helyi fiatalok adtak elő műsort – Fotók: Hűvösi Csaba

 

AktuálisHollókőVilágörökségpalóc település