2024.04.19, Péntek

A salgótarjáni Garzonház tizennyolcadik emeletére futottak a tűzoltók

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

2017.09.21. 14:05

A tűzoltók zöme két és három perc közötti időeredményekkel ért fel, épp csak kicsit lemaradva a lift sebességétől.

Hirdetés

Hetedik alkalommal futottak fel a tűzoltók a salgótarjáni Garzonház tizennyolcadik emeletére a Nógrád Megyei Lépcsőfutó Bajnokság keretében.

A tűzoltók hivatásukból adódóan igen speciális fizikai és pszichikai igénybevételnek vannak kitéve. A tűzoltók számára megrendezett sportversenyek, így a lépcsőfutó verseny is, jól modellezik azt a komoly fizikai és pszichikai erőnlétet, állóképességet és kitartást, amelyet egy-egy beavatkozás is megkövetel. Ennek megfelelően a verseny szabályai is szigorúak és nehezítettek, a versenybe szálló tűzoltók ugyanis közel húsz kilogramm plusz súlyt jelentő teljes védőfelszerelésben – bevetési védőruhában, védőcsizmában, védősisakban és speciális tűzoltó védőkesztyűben, hátukon acélpalackos légzőkészülékkel és légző álarccal az arcukon – futottak fel a Garzonház tizennyolcadik emeletére.

A versenyt reggel kilenc órakor Seres Tibor tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója nyitotta meg, s szavaiban a kitartásra biztatta a versenyre benevezett állományt. A Nógrád Megyei Lépcsőfutó Bajnokság előfutama a Lépcsőfutó Országos Bajnokságnak, amelyet szeptember 23-án, szombaton rendeznek majd meg Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri épületében. Ott huszonhárom, a ma Salgótarjánban megrendezett megyei versenyen pedig tizennyolc emeletet kellett leküzdeni a tűzoltóknak. A tizennyolc nevező a salgótarjáni, a balassagyarmati és a pásztói hivatásos tűzoltó-parancsnokságokról, valamint a rétsági, a berceli, a szécsényi és a bátonyterenyei katasztrófavédelmi őrsökről érkezett, illetve indult két kolléga az igazgatóság állományából is. Helytállásuk mindenki számára példaértékű.

Az eredményhirdetésen végül kiderült idén kik voltak a leggyorsabbak, az éremosztásra két kategóriában: harmincöt év alatti és harmincöt év feletti korcsoportban került sor. A harmincöt év alattiak korcsoportjában 2 perc 24 másodperces időeredményével első helyezést ért el Dénes Gábor tűzoltó zászlós, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság műszaki biztonsági tisztje, második lett Longauer Péter tűzoltó százados, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sporttisztje, míg a harmadik helyen Kurcsik Gergőtűzoltó őrmester, a pásztói hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltója zárt. A harmincöt év felettiek kategóriájában 2 perc 45 másodperces idővel Horváth Mihály tűzoltó főtörzsőrmester állhatott a dobogó legfelső fokára, Kukucska Róbert tűzoltó őrmester, a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltója a második helyezést érte el, Jakabos Roland tűzoltó őrmester, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltója pedig a harmadik lett. Különdíjat adott át a legjobb salgótarjáni versenyzőnek Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Dániel Zoltán, a megyeszékhely alpolgármestere, a díjat Dénes Gábor tűzoltó zászlós vehette át. Igazgatói elismerésben részesült továbbá az elmúlt időszakban nyújtott szakmai- és sportteljesítményéért Horváth Mihály tűzoltó főtörzsőrmester, aki jutalmát a lépcsőfutó verseny keretei között vehette át.

 

AktuálisSalgótarjánNógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságsalgótarjáni GarzonházNógrád Megyei Lépcsőfutó Bajnokság