2024.04.20, Szombat

Megújult a Nógrád Megyei Kormányhivatal salgótarjáni, Csokonai úti épülete

Nógrád Megyei Kormányhivatal

2017.07.01. 15:25

Első mérföldkövéhez érkezett a Nógrád Megyei Kormányhivatal épületeinek energetikai fejlesztése elnevezésű projekt: pénteken délután átadták a Salgótarjáni Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési Osztályának megújult épületét.

Hirdetés

Dr. Belányi Márta hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár köszöntő beszédében hangsúlyozta: ma Magyarországon az energia 40 százalékát az épületeinkben használjuk fel, ennek is közel kétharmadát hűtésre illetve fűtésre. A középületek nyolcvan százaléka nem felel meg azoknak a korszerű műszaki és hőtechnikai követelményeknek, amelyeket a Csokonai úti épület immáron teljesít – fogalmazott, majd szólt Magyarország nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervéről is, amely 2020 évig bezárólag tartalmazza a szükséges energiahatékonysági intézkedéseket.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program egy komplexebb lehetőséget nyújt a korábbi energiaprogramokkal szemben, mert az energetikai felújítás mellett a megújuló energiaforrások beépítésére is lehetőség nyílik egy beruházás keretében - hívta fel a figyelmet Dr. Belányi Márta, majd hangsúlyozta azt is, hogy 25 milliárd forint áll rendelkezésre a fővárosi és megyei kormány- és járási hivatalok 330 épületének energetikai korszerűsítésére.

Nagyon örülök, hogy az első nógrádi energiakorszerűsítési eredmények átadásán itt lehetek, remélem, hogy mindenki megelégedésére fog szolgálni a megújított épület – zárta gondolatait Dr. Belányi Márta helyettes államtitkár.

 

Dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja kiemelte: az országos program részeként a megyei kormányhivatal öt épülete esetében valósulhatnak meg energiahatékonysági fejlesztések. Ismertette: a projekt részeként a salgótarjáni, Csokonai úti épület már energetikailag “takarékossá” vált és egyben esztétikailag is megszépült. A fejlesztés érinti még a Salgótarjáni Járási Hivatal Földhivatal épületét a Május 1. úton, a Baglyasi úti Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály ingatlanát, továbbá a Pásztói Járási Hivatal Földhivatali Osztályát is. A fejlesztéssel érintett ötödik épület a salgótarjáni Megyeháza lesz, ahol hamarosan szintén megkezdődnek a munkálatok.

 

A kormánymegbízott kiemelte, hogy a fejlesztéseknek olyan további, fontos pozitív hozadéka is van, hogy környezetbarát, megújuló energiaforrást hasznosító középületben történik a hivatali ügyintézés. Hozzátette: javulnak a hivatalokban dolgozók munkakörülményei, a megújult-megszépült épületben és helyiségeiben az ügyeit intéző állampolgár közérzete is jobb lesz. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a fejlesztések eredményeképpen jelentősen olcsóbbá is válik a működtetés – húzta alá dr. Szabó Sándor.
 

Szőllős János projektmenedzser, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály Beruházási, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Osztályának vezetője a megvalósult fejlesztés részleteit ismertetve kiemelte: a munkálatok során kicserélték a nyílászárókat, hőszigetelték a homlokzatot, korszerűsítették a fűtési hálózatot. Az épületre napelemeket telepítettek, hőszivattyús légkondicionáló rendszer épült ki.

A vizsgasor régi, felhúzható alumínium bejárati ajtóit hőszigetelt, műanyag, szekcionális kapukra cserélték. A vizsgasoron a nagy magasság miatt egy plusz fűtési rendszert is beépítettek egy újfajta hőlégbefúvó rendszerrel, amelyet a meglévő kondenzárciós kazánokról tudnak ellátni energiával. Megvalósult a villamoshálózatok rekonstrukciója, a világítás modernizálása is, az épületgépészeti rendszereket pedig immáron számítógép vezérelt energiamenedzsment felügyeli – ismertette a projektmenedzser.

A megújult épületet az ott ügyeket intéző állampolgárok és a kormányhivatali dolgozók részére a nemzeti színű szalag átvágásával Dr. Belányi Márta hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár és dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja adta át.

 

Az átadóünnepség résztvevői ezt követően Szőllős János projektmenedzser vezetésével járták körbe a megújult épületet.

AktuálisSalgótarjánNógrád Megyei KormányhivatalSalgótarjáni Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési Osztály