Közel 40 gyermek részvételével, fantasztikus programokkal zajlott az elmúlt héten.
Az évtized táborának nevezték az idén ötödik alkalommal megrendezésre került Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Gyermektábort, melyen
Salgótarján északi részén, a Tó-Strandon található Tarjáni Gyermektáborba költöztek be a gyerekek hétfőn reggel, ahol Pál Erika, a Salgótarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület alelnöke, egyben a tábor főszervezője köszöntötte a gyerekekre felügyelő kollégákkal közösen a kis tűzoltókat. Egymás megismerését követően átbeszélték a tábor legfontosabb szabályait és szó esett a hét ütemtervéről is. Már az első nap délutánját a salgótarjáni hivatásos tűzoltókkal töltötték és megismerték a készenléti gépjárműveket, az azokon elhelyezett eszközöket, valamint a védőfelszerelést. Egy kis ideig minden táborlakó tűzoltónak érezhette magát miután felült a járműre és felvette a védősisakot. Természetesen Brúnó százados, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság kedvence, sem maradhatott ki, nagy örömére mindenki megszeretgette őt. A délután folyamán a salgótarjáni Tarján Glass Kft. üzemében tehettek látogatást, ahol megismerkedhettek a kézi gyártású üvegkelyhek előállításának folyamatával, majd a Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. kotyházapusztai, 21. századi technológiával felszerelt hulladékkezelő telepén vezették őket körbe. Itt megtudhatták mi lesz azokkal a hulladékoknak vélt anyagokkal, amiket nap mint nap a szemetesbe tesznek otthon. Mint kiderült, semmi sem vész kárba, mindent újra lehet hasznosítani, ezt a gyerekek is megtapasztalhatták, ugyanis egy-egy ajándékcsomagot kaptak a telepvezetőtől, amiben minden tárgy újrahasznosított volt.
A keddi napjuk korán indult, a reggeli után felkerekedtek és Nagyoroszi felé vették az útjukat, hiszen a településen található Magyarország egyetlen lakókocsi- és lakóautó gyára. A gyerekek megismerkedhettek az üzem működésével és egy-egy járműben belülről is szétnézhettek. Az útjuk tovább folytatódott, egészen Budapestig. A Duna parti séta és egy jégkrém után a Parlamentben tölthettek el pár órát. A Felsőházi ülésterem és -társalgó, Díszlépcsőház mellett a Parlament Kupolacsarnokába is bemehettek, ahol a koronázási jelvényeket közelebbről is megnézhették.
A Duna partján megtett séta egy kis bemelegítő volt a szerdai kiránduláshoz. Két tapasztalt túravezetővel nekiindultak Salgóbányába, ahol Salgó várába a bátrabbak fel is mehettek. Séta közben is tanulhattak a táborozók, különböző túrajelzésekkel és azon jelentésével ismerkedtek meg. A Geocsodák Házában egy virtuális sétát tehettek az Északi-középhegységben, a kilátóból pedig a közeli hegyvidéket csodálhatták meg. A mintegy tíz kilométeres túra nem szegte kedvüket, a meleg időben egy kis csata kerekedett, vízibombákkal hűsítették egymást.
A csütörtöki nap „vizes nap” lett a táborozók hetében. Délelőtt Pető Tibor, a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE) főtitkára tett látogatást a táborozó gyermekeknél, akitől hasznos ismeretekre tehettek szert játékos formában. Egy mobil állomás és egy rövidfilm segítségével tájékoztatást kaptak Magyarország négy legnagyobb taván, a Balatonon, valamint a Fertő-, a Velencei- és a Tisza-tavakon működő viharjelző rendszerekről és a dunai hajózáshoz kapcsolódó projektjükről, majd tudásukat játékos tesztekkel mélyítették tovább. A hajózás utáni élénk érdeklődést leginkább a hajó szimulátor keltette fel, amellyel szinte valósághűen tapasztalhatták meg a hajóvezetés élményét. Míg a délután folyamán megtekintették a salgótarjáni hivatásos tűzoltók vízből mentési gyakorlatát, melynek végeztével a bátrabbak mentőmellényt felvéve csónakázhattak a tavon, valamint a tóparton locsolkodhattak. A tábor területén található kemence felkeltette a nagyobbak érdeklődését, ezért a csütörtöki vacsorájukat saját maguknak készítették el, kenyérlángos formájában, a sütést természetesen a felügyelők végezték el. A hetet az este folyamán pedig egy táborzáró diszkóval zárhatták le. A tábor utolsó napján a környezetükben fellelhető veszélyes anyagokkal kapcsolatos tudást sajátíthatták el játékos vetélkedő során. Megtudhatták mikre kell ügyelniük, a veszélyjelek mit jelentenek. Az ebédet és a búcsúzkodást követően délután egy órakor bezárta kapuit a tábor, az elköszönést követően egyhangúlag megegyeztek abban, hogy egy év múlva ugyan úgy, ugyan itt újból találkoznak.
Szíjjártó Péter hangsúlyozta, az Európai Bíróság az Európai Bizottsággal szemben hozott döntést, azaz az Európai Bizottság egy korábbi határozatát semmisítette meg.