A kormányfői látogatás célja a Modern Városok Program keretein belül megvalósítandó városfejlesztési projektek megvitatása, valamint kormány és a város vezetése közötti együttműködési dokumentum aláírása.
Fekete Zsolt a zagyvarónai településrész csütörtöki lakossági fórumán elmondta, hogy a kormánnyal 2016-ban már folyamatosan zajlottak egyeztetések és ezek egyik eredménye a korábban a város számára megszerzett 1,5 milliárd forintos fejlesztési csomag.
A polgármester kiemelte, a városvezetés részéről a legfontosabb alapelv, hogy a megvalósuló fejlesztések a lakosság komfortérzetét emelő, az önkormányzat kiadásait csökkentő és a város bevételeit növelő célokat szolgáljanak.
Megnyílt a jelentkezés a mérnökhallgatók egyik legnépszerűbb szakmai eseményére. A Duna Group háromnapos programján idén a Mohácsi Duna-híd, az építőipar legújabb technológiái, valamint a vállalatcsoport egyre erősebb nemzetközi jelenléte kerül fókuszba.