Február 4-én a Városi Sportcsarnokban került megrendezésre a Salgótarjáni Városi Bál, amelynek keretében a város legeredményesebb sportolóit az önkormányzat díjakkal és elismerésekkel jutalmazta.
Salgótarján Önkormányzata 1996 óta évente ad át elismeréseket a kiemelkedő sikereket elérő sportolóknak. Az önkormányzathoz beérkezett javaslatok alapján ez alkalommal is egy kijelölt szakmai bizottság javaslatai alapján a polgármester döntött a díjakról. Két fiatal leány sportoló is olyan sikereket ért el az elmúlt esztendőben, amelyek alapján mindketten kiérdemelték a legeredményesebb ifjúsági leány kategória legjobbaknak járó díját.
Az elismeréseket Fekete Zsolt polgármester, valamint Huszár Máté és Dániel Zoltán alpolgármesterek adták át.
A díjátadások mellett egy további örömteli esemény is történt a Salgótarjáni Városi Bálon. Fekete Zsolt polgármester bejelentette, hogy 2017. április 29-30-án Salgótarjánban sok év után újra rallyfutamot rendeznek, immár a bajnokság első osztályú, a hivatalos versenynaptárban szereplő állomásaként.

Az alábbiakban az átadott díjak mellett a sportolók 2016-ban elért legjobb eredményeit és edzőik nevét is feltüntetjük:
Ifjúsági leány kategóriában a város legeredményesebb sportolója díjat vehetett át
Barta Luca, öttusázó
Eredményei:
Budapest Bajnokság 1. hely
Utánpótlás OB. 1. hely
Ifjúsági „A” Országos Bajnokság 1. hely
Junior OB. 3. hely
Felnőtt OB 6. hely
Edzői: Kovács Dénes, Kadlót Zoltán, Serfőző Sándor
és
Oláh Henrietta Katalin, ökölvívó
Eredményei:
Magyar Bajnokság 1. hely
Európa Bajnokság 3. hely
Edzője: Botos Tibor
Ifjúsági fiú kategóriában 2016-ban Salgótarján legeredményesebb ifjúsági fiú sportolója díjat kapott
Stork Mihály, tájfutó
Eredményei:
Normáltávú Egyéni Országos Bajnokság 1. hely
Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság 3. hely
Éjszakai Egyéni Országos Bajnokság 5. hely
Váltó Országos Bajnokság 5. hely
Pontbegyűjtő Csapat OB 5. hely
Középtávú Egyéni OB 6. hely
Edzője: Sramkó Tibor
Felnőtt nő kategóriában a város legeredményesebb sportolója 2016-ban:
Goldmann Júlia, tájfutó
Eredményei:
Éjszakai Egyéni Országos Bajnokság 2. helyezés
Országos Váltóbajnokság 3. helyezés
Hosszútávú Egyéni Országos Bajnokság 4. helyezés
Hungária Kupa nemzetközi verseny 2. hely
Szlovák Nyílt Normáltávú OB. 1. hely
Minősítése: Felnőtt I. osztály
Edzője: Sramkó Tibor
Felnőtt férfi kategóriában a város legeredményesebb sportolója 2016-ban:
Rafael Tamás – Szabó Balázs páros, rally versenyzők
Eredményük:
Országos Rally Bajnokság 4-es géposztály 1. helyezés
2016-ban a legeredményesebb salgótarjáni csapatnak járó díjat a Salgótarjáni KSE felnőtt férfi kosárlabda csapata nyerte el. A csapat a felnőtt férfiak NBI/B, 2015/16. évi bajnokságában 3. helyezést ért el. A csapat edzője: Molnár István
Az év szponzora díjat a Salgótarjáni Strandépítők Kézilabda Klub csapatának fő támogatója, a Nagy-Szeg Trapéz Kft. vehette át.
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának különdíjában részesült Takács Gábor, hegyikerékpáros versenyző.
Eredményei:
Olimpiai Cross Magyar Bajnokság – Master 3.
1. helyezés
Maraton Magyar Bajnokság – Mater 3.
2. helyezés
Olimpiai Cross Magyar Kupasorozat – Master 3.
1. helyezés
Maraton Magyar Kupa sorozat Master 3.
1.hely
Edzője: Makács Gábor
Különdíjat vehetett át az SBTC Sport Kft. U14-es labdarúgó csapata
Eredményei:
U14-es korosztály 2015/2016. bajnoki év Országos Kiemelt Bajnokság II. osztály Közép-Kelet 5. helyezés 2016/2017. évi bajnokság őszi szezon után 2. helyezés
Edzőjük: Csatlós Tamás
Kiemelkedő sportteljesítménye és eredményei elismeréseként Salgótarjánért Emlékéremben részesült Muzsnay Zsófia.
Legjobb eredményei:
– az országos bajnokságokon egyéni és váltószámokban összesen 9 arany-, 7 ezüst-, 5 bronzérem
– 2016. évi diákolimpián I. helyezést ért el 100m gyorsúszásban és 100 m pillangóúszásban
– 2014-ben 50 és 100 m pillangóúszásban, 2015-ben 50 és 100 m gyorsúszásban, valamint 2016-ban 50m gyorsúszásban évjáratos országos csúcstartó volt
– ’8 nemzet’ (CECJM –Közép-Európai Országok Ifjúsági Találkozója) nemzetközi úszóversenyen egyéniben és váltóban 4 aranyérmet szerzett.
– Muzsnay Zsófia korosztályos válogatott, EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) kerettag, MOB Héraklész program támogatott
Az EB Hungary Invest Kft. valósítja meg az Aerogate Homes lakóparkot, amelynek első ütemében 155 lakás épül, Ybl-díjas tervezők és jelentős generálkivitelezői tapasztalat bevonásával.