2020.08.15, Szombat

Hirdetés

Közgyűlést tartott a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség

Közgyűlést tartott a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség

nograd.katasztrofavedelem.hu

2017.12.10. 14:00

A megye önkéntes tűzoltó egyesületeit és létesítményi tűzoltóságait összefogó szervezet tizennyolc tagegyesülete képviseltette magát a rendezvényen, amelyet Szemerády Zoltán tűzoltó alezredes, szövetségi elnök nyitott meg.

Hirdetés

A közgyűlés elején az elnök baráti szavakkal és különleges ajándékkal, egy hagyományőrző tűzoltósisakkal köszönte meg a jelenlegi alelnök, Bakos Ferenc nyugállományú tűzoltó ezredes munkáját, aki korábban nyolc éven át irányította elnökként a szövetséget, és aki a közgyűlésen jelentette be visszavonulását az elnökségi munkától.

Ezt követően Seres Tibor tűzoltó ezredes, tűzoltósági főtanácsos, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte az egyesületek képviselőit, akiknek kifejezte az igazgatóság köszönetét a lassan mögöttünk hagyott esztendőben, a megye biztonsága érdekében végzett áldozatos munkájukért. Ezután Juhász László tűzoltó alezredes, az Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője tartott tájékoztatót az egyesületi vezetők számára, amelynek során szólt a téli felkészülés aktuális feladatairól, a közeljövőben kezdődő parancsnoki képzésről, az utánpótlás-nevelés fontosságáról, valamint a katasztrófavédelem informatikai rendszeréhez történő egyesületi csatlakozás előnyeiről.

 

Az előadás után került sor a szövetség éves közgyűlésére, amely először is felvette tagjai közé a bátonyterenyei székhelyű Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesületet és a Héhalom Önkéntes Tűzoltó Egyesületet. Ezután a tagság meghallgatta és elfogadta az elnök beszámolóját a 2017. évben végzett tevékenységről és gazdálkodásról, döntött a jövő évi munkatervről és a tűzoltórendezvények helyszínéről, valamint szövetségi alelnökké választotta Bakos Krisztián tűzoltó alezredest, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság iparbiztonsági főfelügyelőjét.

A közgyűlés hivatalos programja után ebéd következett, majd jó hangulatú baráti beszélgetéssel, szakmai és közéleti eszmecserével zárták éves összejövetelüket a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség tagszervezeteinek vezetői.

AktuálisKözgyűlésNógrád Megyei Tűzoltó Szövetség