2024.04.19, Péntek

Még mindig legyünk körültekintőek a kutaknál

salgotarjan.hu

2017.02.15. 12:28

A szélsőséges időjárási körülményekre tekintettel az ÉRV Zrt. felhívja a lakosság figyelmét a közkifolyók és közkutak helyes használatára.

Hirdetés

 

A vízvételezés során legalább 1 vödör vizet (7-10 liter) szükséges kiengedni ahhoz, hogy utána az ürítő rendszer vízteleníteni tudja a közkifolyót. Ha legalább ennyi vizet nem engedünk ki, akkor a víztelenítés nem történik meg, és a kút elfagyhat.
Tilos a kúttal „játszani”, azaz egy kicsit megnyitni, úgy, hogy a víz bár megindul, de nem folyik ki. Ha a nyomókart lenyomjuk, minden esetben ki kell engedni a fent jelzett mennyiséget, hogy az elfagyás ne következzen be.


Ha a közkifolyó elfagyott, tilos azt tűzzel, gázlánggal, egyéb módon kiolvasztani. Ez további károkat okozhat, ami megnehezítheti, késleltetheti a javítását.
Tilos a közkifolyóra tömlőt csatlakoztatni, illetve tömlőn keresztül tölteni kannákat, edényeket, mert így az egész ivóvízhálózat elfertőződhet. Ennek az az oka, hogy a visszaürítés során a tömlőn keresztül a közkifolyó visszaszívhatja azt a vizet, ami az edényben van. Az ivóvíz élelmiszer!

Ha rendellenességet észlel a kút működését illetően, kérjük, jelezze az alábbi elérhetőségeken:

Központi diszpécserszolgálat (0-24 óra): +36-48/514-550

További elérhetőségeinken a működési területet érintő hibabejelentések esetén munkaidőben készséggel állnak rendelkezésre:

Csúcsvízmű: +36-46/ 594-042
Salgótarján: +36-32/ 311-000

AktuálisNógrád megyeközkútvízvételezés