2024.03.29, Péntek

Új halfajt fedeztek fel a Körösben

2016.01.19. 12:49

Hirdetés

Bármily meglepő, még ma is fedeznek fel új gerinces állatfajt hazánkban. A Körös vízrendszerében egy zömmel hazai kutatókból álló csoport egy eddig ismeretlen halfajt azonosított.

A napokban egy olyan közlemény jelent meg a nagy tekintélyű Molecular Phylogenetics and Evolution folyóiratban, amely egy, a tudomány előtt eddig ismeretlen halfajt ír le a Sebes-Körös vízrendszeréből – a Magyar Haltani Társaság honlapján Harka Ákos, az egyesület elnöke.

Az új faj a Barbus biharicus, azaz bihari márna nevet kapta, ezzel jelezve a tájat, amelynek szülötte, leírói pedig Antal László, László Brigitta és Petr Kotlík. A halakkal foglalkozók korábban is tudták, hogy a horgászhalként kedvelt márna mellett a Körös vízrendszerében is él egy másik, apró termetű márnafaj, de bő másfél évszázadon át úgy vélték, hogy az nem más, mint a Petényi Salamon János által felfedezett és Heckel által 1852-ben leírt Petényi-márna (Barbus petenyi).

A felfedezés eredményeként nemcsak haltani ismereteink gyarapodtak, hanem természeti értékeink sora is egy újabb endemikus, azaz bennszülött fajjal gazdagodott.

greenfo.hu, haltanitarsasag.hu

Galéria

Kitekintőbihari márnaúj halfajfelfedezés

Ajánljuk még