A Svábhegyi Csillagvizsgáló érzékenyítő kampányt és pályázatot hirdet iskolások számára a fényszennyezés megismertetésére és csökkentésére a Nemzetközi Csillagászati Unió által meghirdetett májusi Sötét és nyugodt éjszakák elnevezésű kezdeményezéshez kapcsolódva – tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.
A Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union, IAU) minden év májusában meghirdeti a Dark and Quiet Skies, magyarul Sötét és nyugodt égbolt nevű nemzetközi kezdeményezést, amelyhez számos csillagvizsgáló és tudománykommunikációval foglalkozó szervezet csatlakozik világszerte. Céljuk a fényszennyezésre való figyelemfelhívás, érzékenyítés, illetve a fényszennyezés csökkentésének elősegítése mind döntéshozói, mind lakossági szinten – olvasható a közleményben.
A májusi kezdeményezéshez kapcsolódva a Svábhegyi Csillagvizsgáló pályázatot hirdet általános iskolás gyerekeknek, akiktől a fényszennyezés témájához kapcsolódó rajzot, festményt, vagy egyéb kreatív alkotást várnak.
Másik lehetőségként pályázhatnak egy olyan saját készítésű fotópárossal vagy fotómontázzsal is, amelynek egyik oldalán a fényszennyezés negatív példáit és hatásait, másik oldalán pedig a fényszennyezés elkerülésének lehetséges módjait mutatják be.
A pályamunkákat május 31-ig küldhetik be a gyerekek postán vagy emailen, a legjobb pályamű tulajdonosa pedig ellátogathat az osztályával a Svábhegyi Csillagvizsgáló nappali programjára – írták.
Felhívták a figyelmet, hogy a települések közvilágítása meghatározó fényforrás. A rosszul irányított, felfelé világító lámpák, a közvetlenül az égre irányuló épületi díszkivilágítások, a reklámtáblák, gyárak, stadionok kivilágítása és az égboltra irányuló diszkófények fényesre világítják az esti éjszakát. A fényszennyezés nem csak a repülő rovarok, vagy az éjszaka is éneklő madarak számára probléma, de az egyre növekvő, LED-ekből és okoskészülékekből származó kékfényterhelés az emberek alvási ciklusát is megzavarja.
A sajtóanyagban kitértek arra is, hogy bár a fényszennyezés jelentős része a közvilágításból ered és rendeletileg szabályozható, a lakosság is sok gyakorlati lépést tehet a csillagos égbolt látványáért.
Azt írják, hogy az, aki éjszakánként fénymenetesen lezárja az ablakokat, kikapcsol minden szobai fényforrást, a lakáson kívül lefelé világító kerti lámpákat telepít, időzítéssel kikapcsolja a díszkivilágítást, illetve a mozgásérzékelős lámpákat is lekapcsolja éjszakára, sokat tesz a fényszennyezés ellen.
A részletes pályázati kiírás és a fényszennyezéssel kapcsolatos további információ a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján érhető el.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.