2024.10.08, Kedd
Koltai Róbert és Dörner György kapja idén a Madách-díjat
szinhaz.org

Koltai Róbert és Dörner György kapja idén a Madách-díjat

mti

2020.01.21. 10:23

Madách Imrére emlékeznek születésének évfordulója alkalmából kedden Balassagyarmaton, az ünnepségen átadják a Madách-díjakat, amelyeket idén Koltai Róbert színművésznek és Dörner György színművész-színházigazgatónak ítéltek.

A Nógrád megyei Madách-ünnepségen, amelynek hagyományosan Balassagyarmat ad helyet, délután megkoszorúzzák a Köztársaság téri Madách-szobrot, majd Petró György szobrászművész megnyitja a Horváth Endre-díjban részesülő Mózer Erzsébet Munkácsy-díjas grafikus-restaurátor és Szenográdi Szabina festőművész kiállítását a Madách Imre Városi Könyvtár galériáján. Balassagyarmat Horváth Endre-díját mindig a Madách-ünnepségen adják át a városhoz kötődő olyan képzőművészeknek, akik alkotásaikkal országos és nemzetközi elismerést szereztek.

A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban rendezett központi ünnepségen Balla Mihály országgyűlési képviselő köszönti a megjelenteket, majd Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke adja át a Nógrád Megyei Önkormányzat idei Madách-díjait.

A méltatás szerint Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar színházművész, országos ismertséget azonban filmszerepei, illetve rendezései biztosítottak számára. Sokoldalú, kitűnő humorérzékű művész, számos karakterszerepben nyújtott emlékezetes alakítást színpadon és filmen egyaránt. Kilenc nagysikerű filmje 2,3 millió mozinézőt vonzott. Játszott az Indul a bakterház, a Megy a gőzös, vagy a Sose halunk meg című filmekben. Utóbbi kettőnek írója és rendezője is, ő rendezte a Patika című sorozatot, és alakította Illetékes elvtársat a Rádiókabaréban.

Dörner György színművész, érdemes és kiváló művész, az Újszínház igazgatója színpadi alakításai mellett számos mozi- és televíziós filmben szerepelt. Színpadi szerepei között van a Stílusgyakorlatok, játszott az Üvegtigris és a Honfoglalás című filmekben. Szinkronszínészként jellemzően Bruce Willis, Mel Gibson, Eddie Murphy és Michael Douglas hangjaként ismeri a közönség. 2012 februárjától vezeti az Újszínházat, ahol kizárólag magyar szerzők darabjait mutatják be. A Keresztény Színházi Fesztivál megálmodója, a Színészzenekar gitáros tagja.

A Madách-díjat korábban megkapta többek között R. Várkonyi Ágnes történész, Andor Csaba, a Madách Társaság elnöke, Kerényi Ferenc, Szabó András és Bene Kálmán irodalomtörténész, Supka Magdolna művészettörténész, Jankovics Marcell rajzfilmrendező és posztumusz Lukács Margit színművész. A megyei elismertek között volt Csikász István előadóművész, Őze János néptáncos, Csemniczky Zoltán képzőművész, Kapros Márta főmuzeológus, a Nógrád Táncegyüttes és a Mikszáth Kálmán Társaság.

Madách Imre, Az ember tragédiája szerzője 1823. január 21-én született a Nógrád megyei, ma Szlovákiához tartozó Alsósztregován. Az 1964-ben, halálának 100. évfordulóján alapított díjat minden évben a Madách-kutatásban, a Madách-kultusz ápolásában, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben tevékenykedőknek adják át.

AktuálisMadách díjKoltai RóbertDörner György