A péntektől jövő szerdáig tartó hosszú hétvégén a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek, míg az augusztus 20-i fővárosi tűzijáték után az elővárosi esti vonatok hosszabb szerelvényekkel és KISS emeletes motorvonatokkal indulnak a budapesti pályaudvarokról - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, hogy vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden a vasárnapi, szerdán pedig már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.
A Volánbusz járatainak közlekedési rendje is változik: vasárnap munkaszüneti napon, hétfőn szabadnapon, kedden munkaszüneti napon és a hét első munkanapját megelőző napon (nemzeti ünnepen), szerdán nyári tanítási szünetes munkanapon, a hét első munkanapján érvényes menetrend szerint indulnak az autóbuszok.
Egyes településeken a helyijáratok az általános közlekedési rendtől eltérően közlekedhetnek.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az ünnepi rendezvények miatt forgalmi változásokra, terelésekre is számítani lehet.
Az áruházak és bevásárlóközpontok augusztus 20-án zárva tartanak, ezért az áruházakat érintő járatok az ünnepnapi menetrendjük szerint közlekednek - tették hozzá.
A pénztárak augusztus 19-én szombati, 20-án munkaszüneti napi (ünnepnapi) nyitvatartási rend szerint üzemelnek - írták.
Hétfőn valamennyi HÉV-vonalon a szombati, kedden napközben a munkaszüneti napi menetrend érvényes. Az ünnepnapon délután és este minden vonalon jelentős sűrítést és bővített kapacitást biztosít a vasúttársaság.
A H7-es HÉV már déltől, a H8-as HÉV pedig 17 órától megnövelt kapacitással, az alapmenetrend szerint közlekedik.
A legnagyobb forgalmú H5-ös HÉV-en a Batthyány tér és Békásmegyer között közlekedő betétjáratok augusztus 20-án egész nap megnövelt kapacitást biztosítanak - tették hozzá.
A részletes menetrendek elérhetők a BKK és a MÁV-HÉV honlapján - áll a közleményben.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.