Önkormányzati utak, hidak, kerékpárutak épülhetnek vagy újulhatnak meg a Magyar Falu Program idei forrásaiból, az ideivel együtt több mint 40 milliárd forintot fordítottak erre a célra.
Az önkormányzati tulajdonban és fenntartásban lévő utcák, utak, hidak, kerékpárutak építésére, fejlesztésére kiírt, 20 milliárd forint keretösszegű pályázaton 860 önkormányzat nyert – közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.
Idén tizennégy pályázati kiírás jelent meg a Magyar Falu Programban, ebből háromban hirdetnek hétfőn eredményt. Egy pályázó legfeljebb 40 millió forintos támogatást nyerhetett el. Gyopáros Albert felhívta a figyelmet arra, hogy az ideivel együtt több mint 40 milliárd forintot fordítottak a Magyar Falu Programban önkormányzati utcák építésére, felújítására.
Két másik pályázatban egyházi közösségi terek kialakítására, meglévők fejlesztésére lehetett pályázni, és működtetésükre. Ezek az idei első eredményhirdetések - mondta a kormánybiztos, hozzátéve, hogy a következő hetekben továbbiak várhatók. A pályázók a kormany.hu oldalon tudják ellenőrizni pályázatuk sikerességét.
Példaértékű ötéves pályára tekinthet vissza a PREbeton Zrt., amely pár fős cégként indulva mára havi 5000 köbméteres gyártással büszkélkedhet. A vállalat alapvetően a Market Csoport igényeinek kiszolgálására jött létre, ugyanakkor a folyamatos fejlődésnek köszönhetően itt az ideje, hogy a piac szélesebb körben is megismerje a termékeiben és a technológiájában rejlő lehetőségeket.