Így lettünk vesztesből nyertes nemzet

A magyar válogatott három hónap alatt két óriási lépéssel közeledett a futball elitje felé: nyolc kőkemény tétmeccsből 5 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel kijutott az Európa-bajnokságra, és csoportgyőztesként bejutott a Nemzetek Ligája (NL) legfelső divízójába. Mindkettőben percenként jönnek majd szembe a klasszisok, főleg az utóbbiban, ahol Európa legjobb 16 csapata szerepelhet. Emberemlékezet óta nem látott őszi sorozat, egyben futballtörténelmi tett, hiszen először szerepelhetünk az NL A-csoportjában, továbbá négy éven belül két Eb-n még soha nem játszhattunk!

Ugyanakkor van egy olyan vetülete a történetnek, amelyben már a mieink jönnek szembe világklasszisként:

a játékosok egyéni tudásához, futballpiaci értékéhez viszonyított teljesítményben jelenleg nincs párja a magyar csapatnak!

Nem kell ehhez túl sokat számolgatni, futballban jártas embernek elég megnézni a játékosaink Transfermarkton megadott értékét, a legtöbbjük félmillió és 1 millió euró között mozog, leszámítva a 25 millióra értékelt, húszéves Szoboszlai Dominikot, akit már Európa-szerte nagy ígéretnek tartanak.

A fentiek miatt ezen az őszön az összes meccsen elmondhattuk a szokásos szólamot, az ellenfél játékosainak piaci értéke sokszorosa a magyarnak. Ennyivel jobb bajnokságokban, csapatokban játszanak és edződnek, és elvileg ennyivel nagyobb a játéktudásuk. Amit ők képviselnek, nagyjából Európa második vonala, ebből sikerült most még feljebb lépni.

Legalábbis a piaci értékek szerint.

A meccseken ugyanis egy idő után már senki nem beszélt se a piacról, se a pénzről. De egyre több szó esett a lélekről, hitről, tudatosságról, elképesztő fegyelmezettségről, az elsőtől az utolsó percig betartott taktikáról.

Az egymást kisegítő, folyamatosan egymást kereső és megtaláló figyelemről. Arról az elképesztően következetes labdajáratásról, amihez még a kiesés kapujában is megmaradt a szükséges nyugalom – Izland ellen a 80. perc után – és nem váltott át kapkodó ívelgetésbe, és végül meghozta a gyümölcsét, az állandó nyomással törvényszerűen hibára késztetve az ellenfelet.

Ha egy vetületben a világ legjobbjai vagyunk a világ legnépszerűbb sportágában, arra azért érdemes felkapni a fejünket! Vajon mitől működik? A válaszhoz sokat elárul a nyolc meccsen legtöbbet a pályán levő középpályás nyilatkozata a törökök ellen megnyert zárómeccs után. Nagy Ádám azt mondta, a magyar nemzeti válogatott CSAPATKÉNT aratja a sikereket: mindegy, hogy ki kerül éppen főszerepbe, ugyanolyan magas szinten ellátja a feladatát, képes hozni a szükséges teljesítményt.

Tegyük hozzá, a COVID-dal terhelt időszakban – főleg az utolsó három meccsen - a válogatott folyamatosan veszítette el az alapembereit mind a pályán, mind a kispadon; elég csak a szövetségi kapitány karanténba kerülésére gondolni. Csakhogy amikor a hiányzó ember eltűnt a színpadról, hirtelen ott termett valaki, aki hozta ugyanazt a varázslatot! A szerbek elleni meccs második félidejében ez volt az érzésem: "Úristen, itt már a cserék cseréi játszanak, de még mindig hibátlanul mondják ugyanazt a kottát!” Ebből az következik, hogy

jöhet bármilyen csapás, ez a csapat, ezzel a lelkülettel elpusztíthatatlan, megbonthatatlan és megtörhetetlen.

Látva Szoboszlai Dominik döntő helyzetben, félpályáról megindulva szerzett bombagólját, vagy Varga Kevin egész pályás parádés találatát, és számos csodálatos villanást, nyugodtan beszélhetnénk az egyéni tudásról is. Arról, hogy ezeket a fiatal játékosokat nem kell félteni, tehetségük alapján fogja még magasabbra értékelni őket a futballpiac. De fontosabb üzenete van most a pénznek mint a léleknek. Nemrég ugyanis még mi kaptuk a gólokat a döntő utolsó pillanatokban. És évtizedekig be voltunk ragadva ebbe az átokba...

A lélek szintjén talán abban a mozzanatban van a lényeg, amit a barátom mesélt az izlandi meccs után. Bevallotta, hogy a 80. perc környékén a két gyereke rászólt: „Apa, léci hagyd abba a szitkozódást, dicsérjük meg őket, mondjuk azt, hogy jó lesz, és meglátod sikerülni fog...” És bár életemben nem hallottam tőle ilyen dolgokat, azt mondta, azt érzi, hogy az utóbbi években a nemzet kollektív tudata sokat lépett előre a hit terén...

Hogy hol tart a magyarság a hit terén, nehéz megítélni, de 35 éve tartó szurkolói pályámon sokszor érzékeltem, hogy a nemzet vetületét kapjuk vissza a válogatottunk (válogatottjaink) teljesítményében.

Hogy valami – Hála Istennek! – egészen máshogy működik, azt már 2016-ban érzékeltük az Eb-csoda idején, de a mostani menetelés erre jelentősen ráerősített, mert lélekből és tudatosságból adott ragyogó példát az egész magyarságnak.

Egyre több helyről hallom, hogy a leghatékonyabb ima az, amikor az ember már látja megvalósulni a célját, és egyszerűen csak megköszöni, hogy sikerült, hálát ad érte. A jelenlegi rendkívüli helyzet ugyanakkor brutális erővel kérdez rá, hogy képesek leszünk-e gyökeres változásokra, képesek leszünk-e összefogásra, képesek leszünk-e óriási hittel és kitartással úrrá lenni a helyzeten. A foci most megmutatta, hogy képesek vagyunk rá, köszönjük meg, hogy nyertes nemzet lettünk, köszönjük meg, hogy minden helyzetben van erőnk a megoldásokra!

Hegedűs Gergely