A mediterrán bodorrózsa semlegesíti az új koronavírust, illetve jelentősen gátolja a szaporodását.
A budapesti CMC Déli Klinika kutatói a világon elsőként igazolták, hogy a mediterrán bodorrózsa kivonat gátolja az új koronavírus szaporodását szövettenyészeteken – írja a mfor.hu.
Az intézmány kutatócsoportja Dr. Jankovics István virológus és klinikai mikrobiológus vezetésével azt is kimutatta, hogy a bodorrózsa nemcsak hogy gátolja a vírusok növekedését, hanem egyben irányítja a vírusfertőzés által okozott kóros immunológiai reakciókat is, így csökkenti a betegség megnyilvánulási súlyosságát.
„A bodorrózsa nemcsak a légúti vírusok, baktériumok bejutását és növekedését gátolja, hanem segíti az új koronavírus, az influenza és más légúti fertőzések kialakulásának a megelőzését, illetve a tünetek súlyosságának a csökkentését” – hangsúlyozta az orvos igazgató.
További részletek a mfor.hu cikkében olvashatók.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.