2024.10.10, Csütörtök
Felújították a vízügy jégtörőit
MTI/Balogh Zoltán

Felújították a vízügy jégtörőit

mti

2019.12.16. 20:41

A flotta 22 hajója a kilenc kijelölt állomáshelyen védekezésre kész.

A jégzajlás a folyókon olyan természetes folyamat, amelynek az erejét könnyű alábecsülni. A folyószabályozás jelentősen csökkenti a jég általi károkat, de teljesen megszüntetni nem tudja - tette hozzá.

1940-ben, 1941-ben és 1956-ban gátszakadással járó, jelentős károkat okozó jeges árvíz volt. Ezeken kívül számos esetben okozott károkat gátszakadással nem járó jeges árvíz.
A jégtörő flotta létrehozásáról az 1956-os árvíz után döntöttek. Az első próbálkozásokat 1957 és 1958 telén végezték a honvédség eszközeivel. Ezt követően kísérletezték ki az első igazi jégtörő hajót, a Jégtörő I.-et.

Legutóbb 2016-2017 telén vonult le rég nem látott jeges árhullám a folyókon. A magyar jégtörő flotta hajói a Duna magyarországi szakaszán kívül Szerbiában is szolgálatot teljesítettek.

A szakemberek szerint a magyarországi nagy folyókon a továbbiakban is számolni kell a jégtelenítéssel. A 2017-es jeges árvíz elleni védekezés után a szakemberek felmérték a szükséges felújítások körét és azok költségvonzatát. Ennek nyomán a kormány 2017-ben két alkalommal - összesen több mint 983 millió forintos - forrást biztosított arra, hogy 40 év után felújíthassák a vízügyi szolgálat hajóit.

A Dunán nyolc (köztük a legnagyobb hajó, a Széchenyi), a Tiszán 13, a Balatonon pedig egy hajó vár bevetésre. A felújítás keretében szükség esetére egyebek mellett megerősítették a hajók páncélzatát, korszerűsítették a folyami radarokat, a döngölőmotorokat is felújították.

Országos hírekjégtörő