Magyarország legnagyobb szabadidősportos rendezvényét idén május 29-én rendezik meg.
A Magyar Szabadidősport Szövetség szerdai közleménye szerint iskolák, oktatási intézmények, önkormányzatok, munkahelyek, tűzoltó parancsnokságok mellett idén először sportszervezetek jelentkezését is várják a rendezvény honlapján. A határidő május 20., de a munkahelyek csak április 29-ig jelezhetik részvételi szándékukat, mivel számukra egy hónapig tart a verseny.
Május utolsó szerdáján a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is legalább 15 perc mozgásra ösztönöznek mindenkit, tavaly a részvevők majdnem 58 millió percet mozogtak.
A legsportosabbak között ezúttal több mint hárommillió forint összértékű sportszerutalványt osztanak szét.
Magyarország 1991 óta részese a nemzetközi Kihívás Napja mozgalomnak, amely 1982-ben Kanadában indult. Itthon eddig több mint 1600 település vett részt a vetélkedésben.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.