2024.03.28, Csütörtök

A gyermekek biztonságos közlekedését támogató munkafüzetet mutattak be

mti

2018.10.07. 16:13

Elkészült a gyermekeknek szóló Közlekedő kisokos című munkafüzet, valamint az ahhoz kapcsolódó tanári kézikönyv az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos megbízásából, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával.

Hirdetés

A kiadványokról Budapesten tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön. Az eseményen Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos azt mondta, a 10-12 évesekre összpontosítottak. Szeretnék, ha az elkészített anyag bekerülne a Nemzeti alaptantervbe.
65 millió forintba került 200 ezer példány elkészítése, így egy munkafüzet költsége 300 forintnál valamivel több, amit rendkívül jó beruházásnak nevezett, mert ha csupán néhánnyal csökken a karambolok száma, már megtérül az ár. Idén minden negyedik és ötödik osztályos gyermekhez el fog jutni a kiadvány, várhatóan októberben, de legkésőbb novemberben.

Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy javuljon a közlekedési kultúra, nőjön a biztonság. Kampányt indítottak azért, hogy az autósok 1,5 méteres oldaltávolságot tartsanak a biciklistáktól - idézte fel Révész Máriusz. Büszkék, mert Magyarországon még nem készült ilyen színvonalas kiadvány a témában. Széleskörűen összefogtak, a civil szférát és a rendőröket is bevonták a munkába.

Ha felmenő rendszerben minden évben megkapják a gyermekek a munkafüzetet, akkor néhány esztendőn belül az egész társadalom közlekedési ismeretei alaposabbak lehetnek, és így csökkenhet a balesetek száma.

 

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke kiemelte, hogy a biciklizés terjedése előtt álló komoly akadály a félelem. A szülők nem merik bringázni engedni a gyermekeiket, de a felnőttek is szoronganak attól, hogy nyeregbe üljenek, pedig az objektív adatok nem támasztják alá a nyugtalanság mértékét - jegyezte meg.
Nem kerékpározni sokkal több hátránnyal jár, mint kerékpározni, a mozgáshiány ugyanis növeli a halálozás kockázatát - jelentette ki Kürti Gábor.
Azt mondta, hogy az infrastruktúra fejlesztése a legdrágább, ennél olcsóbb az ismeretek átadása.
A klubelnök közölte, hogy szinte minden fejlesztés előtt kikérik a szakértőjük véleményét.
Kürti Gábor arról is beszélt, hogy a szülői példa valószínűleg mindennél jobban meghatározza a gyermekek közlekedési kultúráját.

 

Berzai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára hangsúlyozta: az a cél vezérli őket, hogy mindenki hazaérjen, legyen gyalogos, kerékpáros vagy gépjárművezető.

 

Abelovszky Tamás, a BringaAkadémia programvezetője, a munkafüzet egyik szerzője közölte, hogy a kiadvány mintegy fele a gyalogosok közlekedésével foglalkozik.
Alapvetésnek nevezte, hogy kerékpározni jó élmény, és ezt a gyermekek is tudják: ha egyszer biciklire szálltak, utána mindig azzal akarnak majd menni. Onnantól kezdve azonban, hogy kigurulnak a közútra, a bringa már nem játékszer, a nyeregben ülő pedig járművezetővé válik - hívta fel a figyelmet. Ezért legalább az alapvető szabályokat ismernie kell - vélekedett.
Az volt a céljuk, hogy olyan képek szerepeljenek a munkafüzetben, amilyenekkel ténylegesen találkozni lehet az utcán Magyarországon. Bár bizonyos nyugat-európai kiadványok jogilag megfelelő fordításai elérhetőek, gondot okoz, hogy az illusztrációk például német rendőröket ábrázolnak - fejtette ki Abelovszky Tamás.

 

Berta Tamás, a Közlekedéstudományi Intézet szakértője, szintén szerző arról beszélt, hogy évek óta mérik a gyermekek tudásszintjét, és míg az óvodások még kitűnőre vizsgáznak a tőlük elvárható ismeretekből, a középiskolások már alig elégséges eredményt érnek el.
Másrészt, a fiatalok közlekedésbiztonsági hozzáállása sem megfelelő: megengedőek például a gyorshajtással és az ittas vezetéssel szemben. Magatartásuk kockáztató, ami később balesetekhez vezethet - hívta fel rá a figyelmet Berta Tamás.
A megkérdezett gyermekek fele beülne olyan sofőr mellé, akiről tudja, hogy alkoholt fogyasztott, ennek a csoportnak az ötven százaléka ráadásul már ténylegesen átélt ilyen helyzetet.

Országos hírekközlekedésKözlekedő kisokos