Már több száz jelölt van az év védőnője díjra, amelyet az idén öt kategóriában hirdettek meg.
Egy kistelepülésen, egy közepes méretű településen és egy nagyvárosban dolgozó védőnőt szeretne jutalmazni a Magyar Védőnők Egyesülete, ezen kívül lehet szavazni védőnői tanácsadói közösségre, és jutalmazni szeretnének egy szakfelügyeletet ellátó vezető védőnőt is.
A szülők április 30-áig jelölhetik védőnőjüket személyes történetekkel, a kategóriák győzteseit pedig szakmai zsűri választja ki. A díj szakmai elismerés, a családok részéről pedig megbecsülés.
A nyerteseket június 13-án, a védőnők napján köszöntik majd.
Magyarországon a védőnők 102 éve támogatják a családokat, segítik őket abban, hogy a magzat és a gyermek egészségesen fejlődjön.
Amikor létrejött a védőnői szolgálat akkor a babonák ellen küzdöttek, ma pedig az internet által ömlesztett információkban próbálnak rendet teremteni, rámutatni a valóban hasznos tanácsokra - mondta Csordás Ágnes.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.