Pénteken az Ady/Petőfi című előadással kezdődik meg a LiteraTúra idei, immár kilencedik éve tartó rendezvénysorozata a szlovákiai Füleken; az idei programokon az irodalom és más művészeti ágak kapcsolatát is igyekeznek bemutatni - tájékoztatta az MTI-t a szervező füleki Városi Művelődési Központ igazgatója.
Illés Kósik Andrea elmondta: a Nézőművészeti Kft. Ady/Petőfi című előadását a művelődési központ színháztermében mutatják be pénteken 18 órától, a Scherer Péter által rendezett darabban a két költőóriást Katona László és Kovács Krisztián alakítja. Az egyórás előadást követően a nézők a színművészekkel és Bognár Péter költővel beszélgethetnek.
Április 11-e a magyar költészet napja, de az Ady/Petőfi előadás apropója az is, hogy 2022-ben Ady Endre születésének 145. évfordulójára emlékezünk, jövőre pedig Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeljük - tette hozzá.
Ez lesz a kilencedik évfolyamába lépő LiteraTúra program nyitórendezvénye, az idei sorozat az Irodalom másképp alcímet viseli, mivel az irodalom és más művészeti ágak fúzióit igyekeznek bemutatni a szervezők. A színházon kívül a film, a performance és a zene is kapcsolatba kerül majd az irodalommal a LiteraTúra rendezvényein. Vendégei szlovákiai és magyarországi írók, költők, műfordítók lesznek, akik mellett élőben vagy a filmvásznon színművészek, zenészek jelennek majd meg, sőt szerepcserékre is sor kerül: az író zenél, a zenész az író bőrébe bújik - ismertette Illés Kósik Andrea.
A LiteraTúra - Irodalom másképp című rendezvénysorozatot a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.