2017. május 8-án 15 órától került sor a Közösségek Hete alkalmából megrendezésre kerülő „A Dornyay Béla Múzeum Baráti Köre története” című kamarakiállítás megnyitójára.
Az eseményen dr. Fodor Miklós Zoltán, a múzeum igazgatóhelyettese, a baráti kör titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Bódi Györgyné dr., a Dornyay Béla Múzeum Baráti Köre elnöke ajánlotta a tárlatot az érdeklődők figyelmébe.

A megnyitó gondolatok után az elnök és a titkár egy emléklappal köszöntötte a megjelent alapító tagokat.
A kamarakiállítás a múzeum aulájában tekinthető meg.







A Lidl Magyarország kiskunfélegyházi beruházásában az áruházlánc eddigi legnagyobb hazai raktára jött létre. A Market Építő Zrt. által kivitelezett komplexumban 194 rakodórámpát és egy 24 ezer négyzetméteres hűtött részleget is kialakítottak.