Élő népviselet konferencia a Palócföldön

Elsőként dr. Lengyel Ágnes a Palóc Múzeum igazgatóasszonya üdvözölte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a nógrádi falvakban zajló recens viselet-történeti jelenségek rendkívül figyelemreméltóak, s ennek a témának Balassagyarmat kiváló helyszíne, hiszen vonzáskörzetében egyrészt még napjainkban is megfigyelhető a palóc népviselet továbbélése, másrészt pedig a fiatalok körében is feléledt az igény az idős generáció által megőrzött ünneplő öltözetek rekonstruálására.

Ezután a térség országgyűlési képviselője, Balla Mihály köszöntötte a konferencia hallgatóságát, aki utalt lakóhelye, Érsekvadkert viseletkultúrájára, a még élő hagyományokra. Dr. Petercsák Tivadar az MTA MAB Történettudományi és Néprajzi Szakbizottságának Néprajzi és Antropológiai Munkabizottságának elnöke felszólalásában hosszabban kitért arra is hogy manapság sokszor vetődik fel – még tudományos berkekben is, – hogy van e társadalmi haszna a bölcsészettudományoknak. A mostani konferencia bizonyítékul szolgál arra, hogy az élő népművészeti mozgalom az alkalmazott néprajztudomány egyik fontos területe, amelynek eredményei közvetlenül hasznosíthatóak jelenkori tárgykultúránkban, mindennapjainkban. A tárgyalkotó népművészek komoly eredményeket értek el a hagyományőrzésben. Számtalan népi iparművész, újítja meg a néprajzkutatók által feltárt, leírt tradíciókat, és készítenek ma is használható edényeket, bútorokat, hordható viseleti darabokat.

A délelőtti ülésszak dr Petercsák Tivadar elnökletével zajlott. Az előadások sorát Pálmai Ilka, a királdi Művésztanya vezetője nyitotta meg, Megvalósult csodák a barkók földjén – a barkóság újjáéledése és a barkó viselet megújulása című előadásával. Az előadó vidékfejlesztő munkája során, 2010-től kezdett el foglalkozni a barkóság népi kultúrájával, népművészetével.. Királdon, az Ózd vonzáskörzetében található kistelepülésen fiatalok egy csoportja küldetésének érezte a barkóság már elfeledett értékeinek továbbörökítését és megújítását, ennek eredményeként hozták létre 2012-ben a „Művésztanyá”-t. A népi mesterségek – hímzés, szövés, viseletvarrás és bútorfestés – felújítását a Hagyományok Házával és a miskolci Herman Ottó Múzeummal szorosan együttműködve végzik. A múzeumi gyűjtemények tanulmányozása mellett felkutatják a vidéken a népművészet még megőrzött tárgyi emlékeit. Nem változatlan formában másolják az eredeti kézimunkákat, hanem a népi motívumokat korunk igényei szerint adaptálják, bátran változtatnak az eredeti színösszeállításon. A témához szorosan kapcsolódott Viszóczky Ilonának, a Herman Ottó Múzeum etnográfusának A Barkóság hagyományos népi kultúrájának öröksége – a királdi Művésztanya és a Herman Ottó Múzeum közös programja című ismertetése, mely a barkó néprajzi csoport jellemzőit taglalta, különös tekintettel a népművészetre. A miskolci Herman Ottó Múzeum gazdag textilgyűjteményéből tekinthetett meg a közönség bemutatót. Rendkívül hasznos és gyümölcsöző az együttműködés a királdi Művésztanya és a múzeum néprajzos munkatársai között, s ennek eredményeképpen sor került már a termékek múzeumi tárlaton való bemutatására, illetve kézműves napi programra is.

Barsi Csaba segédmuzeológus (Herman Ottó Múzeum) a Pitykegombok múltja és jelene címmel tartotta meg előadását. A néptáncos viseletek kapcsán került érdeklődésének középpontjába ez a tárgytípus, amely az öltözetek meghatározó kiegészítője, amely szinte ékszerként jelenik meg a ruhákon. A régi pitykegombok rekonstruálásával manapság többen is foglalkoznak, a változatos motívumaik gyakran a népi elnevezésük alapjául is szolgálnak. Bemutatta a tárgytípus történetét is, a régészeti emlékektől kezdve, a történeti magyar viseletekig bezárólag. Főképpen a népviseleti darabokat vette számba, ehhez forrásul szolgálnak a múzeumok fotóarchívumai is.

Lengyel Ágnes múzeumigazgató, etnográfus „Csőszlány, csőszlegény” – Viselet és identitás példák címmel tartott előadásában több településről (Hollókő, Érsekvadkert, Iliny, Terény, Szanda) mutatatta be a hagyományok alapján napjainkban felújított palóc népviseletet, illetve a jelenség motivációit, az identitás megjelenítésének különböző példáit. A hagyományos, élő viselettel bíró közösségben az öltözet még árnyalt módon utalt az életkorra, az alkalomra, és a társadalmi helyzetre. Az ünnepi öltözeteknek mindig is sajátos funkciója volt a hétköznapitól való eltérés, az adott nap jellegének hangsúlyozása. Manapság azonban ezeknek az újonnan készített változataitöbbnyire egyfélék, így a többletjelentés redukálódott. Az identitás kifejezése mellett az esztétikai látvány vált dominánssá.

Limbacher Gábor múzeumigazgató, etnográfus (Kubinyi Ferenc Múzeum, Szécsény) Palóc parasztruhák, viseletbe öltözési alkalmak a jelenben című előadásában számos példát hozott a közelmúlt ünnepi viseleteire a palóc régióban. Az évkör jeles napjait és az emberi élet fordulóinak ünnepeit tekintve megfigyelhető a változás folyamata, a viselet felújításának különböző módjai. Megállapítható, hogy napjainkban leginkább az egyházi ünnepeken öltik magukra a hagyományos palóc ruházatot, míg családi alkalmakkor, az ember életének nagy fordulópontjaihoz köthető eseményeken ez már kevésbé jellemző.
Molnár Ildikó etnográfus, főmuzeológus (MNM Palóc Múzeuma, Balassagyarmat): A “szandai divat” – szandai viselet bemutatása egy család öltözködési szokásain keresztül címmel tartott előadást. A település bemutatása után ismertette a Palóc Múzeum számára a közelmúltban megvásárolt öltözeteket, melyből három generáció viseletének története bontakozott ki.

A délutáni előadások sorát Paluch Norbert nyitotta meg (Rimóci Hagyományőrző Együttes). Piros csizma, bő szoknya, csatos szandál, szakácska – Egy nógrádi palóc falu női viseletesztétikájának változása a XX. században című előadásában a viseletesztétika kérdésköréről, a rimóci viselet alakulásáról beszélt. E viseletéről híres település öltözködéskultúráját az 1930-as években jelentős külső hatások érték. A Gyöngyösbokréta mozgalom célkitűzése volt a néphagyományok újraélesztése, tudatos befolyásolása. Az általuk javasolt színpadi viselet sok esetben visszahatott a falu öltözködésére. Bár az ajándékozott 5 pár piros csizma hatására ez nem vált újra a helyi viselet részévé, de ekkor terjedtek el olyan látványos viseletdarabok, mint a hímzett kecele, vagy a mezőkövesdi árusoktól vásárolt lajbik. Az előadást gyönyörűen illusztrálták a mai rimóci ünnepi viseletben megjelent asszonyok, kisleányok, ami egyben alátámasztotta az előadó azon megjegyzését is, hogy „Rimóc lélegző, és nem lélegeztetett falu”. Jusztin Péter (Váci Püspöki és Káptalani Levéltár) szintén Rimócról érkezett, előadása napjaink rimóci viseletéről szólt. Meglátása szerint változik a felújított ünnepi viselet is, „visszarégiesedik”, azaz már nem a viselet elhagyása előtti közvetlen időszak rövid szoknyáit készítik újra, hanem a 20. sz. első felében hordott hosszabb aljakat varrják. Kiemelte a helyi hagyományőrzők jelentőségét, hatását.. Jelenleg két-három viseletkészítő asszony dolgozik a faluban, sokszor az ő ízlésük alapján készül el a mai öltözet. A falu elöregedése, a demográfiai problémák, az egyház identitás válsága viszont érezteti hatását e téren is.
A délután viselet bemutatókkal folytatódott. Ilinyből, Nógrád megye legkisebb településéről Veres Béláné (Hagyományőrző Csoport, Iliny) hozta el a falu újravarrott, mai ünneplő viseletét. Itt is lezajlott a hagyományos viselet elhagyása, még az 1950-es években. A jellegzetes, ünnepi viseletdarabok teljesen eltűntek a faluból, felvásárlóknak, kereskedőknek adták el azokat, évtizedekkel ezelőtt. 2000. óta – a milleniumi ünnepségeknek köszönhetően – a helybéliek újra igénylik a tradicionális palóc öltözetet és varratnak maguknak ünneplő ruhákat a hagyományos viseletek mintájára. Ezeket veszik fel az egyházi ünnepeken, körmeneteken és a falu egyéb jeles alkalmain. Az öltözetek régi minták és fényképek alapján, napjainkban beszerezhető, hasonló anyagokból készültek. Az újravarrott öltözetek a viselet legutolsó fázisát, a kivetkőzés előtti állapotot rekonstruálják. Számukra őseik öltözete a palóc identitástudat kifejező eszköze lett.

Varsányból Varga Zoltán, Tálas Ágnes és Bárány Antalné (Népművészet Mestere) (Varsányi Muskátli Hagyományőrző Együttes) mutatták be falujuk viseletét. Itt a sokáig fennmaradt hagyományos, zárt paraszti kultúra egyik megnyilvánulása az öltözködés megszabott rendje, s a kivetkőzési folyamattal egy időben megfigyelhető az erősen működő hagyományőrző tendencia is, amely a népviselethez való ragaszkodásban nyilvánul meg. A hagyományhoz való kötődés egyik sajátos formája a már viseletükből kivetkőzött asszonyok, lányok alkalmankénti viseletbe öltözése. Ilyen alkalmak a nagy egyházi ünnepek, lakodalmak, fényképcsináltatás vagy szereplés a helyi népdalkörben. Valójában szépnek még mindig csak a viseletet tartják a városi öltözettel szemben, számukra a viselet jelenti az ünnepi öltözetet.

Varsányban a tudatos hagyományőrzést az önkormányzat nagyban támogatja, az általuk fenntartott varrodában-varróműhelyben a készülnek a különféle viseletdarabok, hímzett textilek.
Az előadások szüneteiben és a program végeztével Paluchné Percze Piroska (Rimóci Hagyományőrző Együttes) vezetésével a kézelő hímzés fortélyaival, nyakbavaló gyöngyfűzéssel, és a viselet fontos részét jelentő bonyolult hajfonatok készítésével ismerkedhettek meg az érdeklődők.
A konferencia 2015-ben Rimócon készült filmek vetítésével zárult a Koszorú, a Menyecske kötése, a Gyöngyös fékető, és a Máriás lányok öltözetének témáiban, majd az érdeklődők számáralehetőség volt beszélgetésre is, Székely Orsolyával (Ikon Stúdió), a filmek alkotójával.