2024.03.29, Péntek

Minden ami palóc Balassagyarmaton

mti

2016.07.26. 10:52

Első alkalommal rendezik meg a Palóc Hagyományéltető Napokat július 28-31 között.

Hirdetés

A csütörtöktől vasárnapig tartó Palóc Hagyományéltető Napok része a Szent Anna-napi Palóc Búcsú is, amelyet a palóc vidék egyik legnagyobb vallásos népművészeti eseményeként tartanak számon. 

    

Jakus Julianna, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ művelődésszervezője elmondta: a Palóc Búcsú és folklórfesztivál idén a Palóc Hagyományőrző Napok elnevezést kapta, mert a szervezők ezzel is érzékeltetni akarják, hogy egy teljes hagyománykört idéznek meg. A táncot, zenét, mesét, a tárgyi kultúrát és a szokásokat szeretnék megmutatni úgy, hogy azok vonzóvá váljanak a fiatalabb generációk számára is - tette hozzá.


A program az Emberek és Istenek című film vetítésével és Csák András káplán atyával való beszélgetéssel kezdődik csütörtökön a Madách Moziban. Pénteken Jókai Anna Kossuth Nagydíjas író tart előadást Mihez kezdjünk az életünkkel? címmel a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban.
    

Szombaton egész napos folkprogramok várják az érdeklődőket. Lesz lovas kocsizás, kirakodóvásár, a palóc falvak között bemutatkozik a Nógrád megyei Varsány és Cserháthaláp és a szlovákiai Ipolybalog és Ipolyszécsénke. 
   

Színpadra lépnek a Felszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny Nógrád megyét képviselő felnőtt és gyermekszereplői, köztük Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató és Kubinyi Júlia népdalénekes. 
    

A vendégasztalnál a résztvevők haluskát, lepényt, gulyást, mézet, szörpöket, lekvárokat kóstolhatnak.
    

A húszéves balassagyarmati hagyományt folytatva vasárnap rendezik meg a Palóc Búcsút Szent Anna tiszteletére. A vallásos, népművészeti rendezvény feleleveníti a palóc hagyományokat, őrzi a palóc viseletet, betekintést enged a palóc vidéken élő emberek szakrális életébe.
 

A szabadtéri Palóc Színpadon tartott ünnepi szentmise végén Veres András győri megyéspüspök megáldja a családokat, a résztvevők közösen imádkoznak a családokért és Magyarországért az irgalmasság évében. A szertartást Szvorák Katalin énekművész zenés áhítata követi A teremtés dicsérete címmel, majd a palóc falvak hagyományőrző műsorával és közös énekléssel zárul a búcsú, egyben a rendezvénysorozat.

Kultúrapalóchagyományőrzésbúcsúszent anna