Örökségvédelmi és járványügyi feladataikról tanácskoztak Firenzében a területi állami vezetők.
Olaszországban, Firenze városában tartotta a 27. Európa Napokat a Területi Állami Vezetők Európai Szervezete (European Association of State Territorial Representatives / EASTR). Az október utolsó napjaiban lezajlott értekezleten Magyarországot hagyományosan a Szabó Sándor Nógrád megyei kormánymegbízott, az EASTR Igazgató Tanácsának tagja által vezetett küldöttség képviselte.
Az idei konferencián az állami közigazgatási vezetők a műemlékek, kulturális értékek és természeti erőforrások védelme érdekében végzett tevékenységükről, valamint a koronavírus elleni védekezésben betöltött szerepükről tartottak eszmecserét. A Nógrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott utóbbi témában számolt be a testületnek a magyarországi védekezés részleteiről és területi sajátosságairól. Előadásában Szabó Sándor a járvány elleni védekezés struktúráját ismertetve külön fókuszt helyezett az Operatív Törzsre, valamint az országos, illetve a kormánymegbízottak vezette megyei oltási munkacsoportokra.
Magyarország 2010 óta tagja az 1993-ban alapított EASTR-nek, amelyben 33 állam képviselteti magát. A testület elsődleges célja lehetőséget biztosítani a szakmai tapasztalatcserére az európai országok területi államigazgatási vezetői részére (függetlenül attól, hogy az adott ország tagje-e vagy sem az Európai Uniónak). Az Európa Napok rendre megadott témacsoportokat ölelnek fel, így elősegítve a területi közigazgatás különböző országokon belüli működésének kölcsönös megismerését és a jó gyakorlatok terjedését.
Az idei találkozót Firenze történelmi központjában, a ma városházaként működő Palazzo Vecchio-ban tartották október 28-30 között. A rendezvénynek a Salone dei Cinquecento, az 1494-es kibővítés során épült, impozáns terem adott otthont, melyet történelmi jelentősége okán Firenze önkormányzata csak kiemelkedő eseményeken használ.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.