2024.10.06, Vasárnap

Kerékpáros Iskola Kupa Nógrádban

2016.04.27. 12:15

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. április 23-án rendezte meg a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőjét.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. április 23-án rendezte meg a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőjét. A verseny célja az általános iskolai tanulók iskolai és iskolán kívüli keretekben történő közlekedésbiztonsági, balesetmegelőzési ismeretek és jártasságok oktatásának és nevelésének módszertani segítése és az elsajátított ismeretek felmérése volt. 

A felmenő rendszerű megyei megmérettetésen 34 diák vett részt.  A tanulók korábban a Salgótarjáni, Balassagyarmati, Szécsényi, Rétsági, Pásztói és Bátonyterenyei Rendőrkapitányságok illetékességi területén megrendezett helyi döntőkön első három helyezést értek el.   A gyerekek a kerékpáros KRESZ tesztlap kitöltésével és az ügyességi pályán mérhették össze tudásukat. A Kerékpáros Iskola Kupa döntőjén a 2004-2005-2006. évben született diákok a „Ki a mester két keréken?” elnevezésű versenyben is részt vehettek. 

A Kerékpáros Iskola Kupa fiú versenyzői közül első helyezést Paulik Dávid, második helyezést Géczi Máté, harmadik helyezést Csábi Gábor érte el. A lányok versenyében a dobogó legfelső fokán Litavszky Noémi állt, második helyezettként Dócs Dóra, míg harmadik helyezettként a díjat Szorcsik Adél vehette át. 

„Ki a mester két keréken?” versenyben Csábi Bence első, Szita Bence második, Antal András harmadik  helyezést ért el, míg a lányok versenyében első helyen Dócs Dóra, második helyen  Csonka Viktória végzett, a harmadik helyezést Répa Regina érte el. 

forrás: police.hu

Galéria

Helyi hírekrendőrségKerékpáros Iskola KupaKi a mester két keréken