2024.10.06, Vasárnap

Játék világnapja rendezvények

2016.05.27. 09:47

Már ma délután kezdetét veszi a Játékok világnapja a megyében.

Már ma délután kezdetét veszi a Játékok világnapja a megyében, Cereden az id. Szabó István Általános Iskolában délután 3 órától ugrálóvár, gyöngyfűzés, mesedramatizálás, ügyességi játékok várják az érdeklődőket, majd holnaptól Salgótarjánban a Főtéren és a Nyitnikék óvodában, valamint Endrefalván lehet csatlakozni a rendezvényhez. 

A Játék Világnapjának története 1987 május 28-áig nyúlik vissza, amikor elhatározták a Játéktárak Nemzetközi Szövetségének megalakulását a Játéktárak negyedik, nemzetközi konferenciáján Torontóban. A Szövetség 1990-ben alakult meg Torinoban, az ötödik kongresszuson. 1996-ban kezdeményezte a Szövetség elnöke a Játék Világnapját. Ezt mint az ITLA programját a 8. ITLA konferencián szavazták meg Tokióban, Japánban 1999-ben. 2000-ben két országban: Franciaországban és Koreában történtek események. Május 28-a szövetségalapítás kezdeményezésének napjára emlékeztet. 2005-ben 22 ország és 5 egyéni résztvevője volt már a Játék Világnapnak. 2011-ben már 4 kontinensen ünnepelték.

Játéktárak játékszereket, felkészült munkatársakat, megfelelő helyszínt és lehetőséget nyújtanak a játszáshoz mindazok számára, akik hozzájuk fordulnak, nyelvre, származásra, korra, nemre, vallásra, esetleges hátrányra való tekintet nélkül.

Céljuk: a játék értékének megünneplése, mivel a kodifikált gyermeki jogok közt ez a legelhanyagoltabb. A játék világnap nem annyira a megtervezett programok végrehajtása, sokkal inkább a generációk összekötése a játékban.

forrás: stkult.info / pedagogiai-tarsasag.hu

Galéria

AktuálisJáték világnapCeredEndrefalva