Egy délelőttön át tartott az egyenruhások által szervezett programsorozat a diákoknak Szécsényben.
A Hanns-Seidel Alapítvány a Polgári Szécsényért Alapítvánnyal közösen, immár 14. alkalommal rendezi meg június 23. és június 27. között a hátrányos helyzetű gyermekek részére Szécsényben a Példakép tábort - írja a police.hu.
A rutinos táborozók már tudják: ha kedd, akkor érkeznek a rendőrök. Nem volt ez másképp most sem. A szervezők felkérésére a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársai június 24-én közel 80 táborozó részére tartották meg a rendvédelmi napot, amelyet Palkovics Viktor rendőr alezredes, a Szécsényi Rendőrkapitányság vezetője nyitott meg. A 6 és 14 év közötti diákok részére a rendőrök forgószínpad szerűen a játékos bűn- és baleset-megelőzési foglalkozásokon túl olyan bemutatókat tartottak, amelyeken a gyerekek a rendőri szakmában használatos eszközöket is megismerhették, és bepillantást nyerhettek a balesethelyszínelés rejtelmeiben is.
A szakemberek interaktív beszélgetéseken hívták fel a gyerekek figyelmét a vakáció és az internethasználat veszélyeire, de kitértek a drogfogyasztás sokszor visszafordíthatatlan következményeire is.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.