Bátonyterenyén, a közlekedési balesetben elhunyt áldozatok emlékére állíttatott emlékműnél helyeztek el koszorút és mécsest a készenléti szervek és állami szervezetek képviselői.
A 21-es főút mellett Bátonyterenyén, az Összetartozás Emlékparkjában november 22-én néma főhajtással, gyertyagyújtással és koszorúzással tisztelegtek a közlekedési balesetben elhunyt áldozatok emlékére a 2022 évben állíttatott térplasztikánál a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetői. A megemlékezésen tiszteletüket tették Bátonyterenye Város Önkormányzata, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Vármegyei Igazgatósága és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség, Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály képviselői is - írja a police.hu.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.