Július 4-én kedden délután 12.30-as kezdettel Szardínia szigetének tradicionális ízeit, szokásait ismerhetik meg az érdeklődők a Szardínia fesztiválon.
Az Olasz Kereskedelmi Kamara szervezésében Nógrádkövesden kerül megrendezésre ez a rendhagyó program, melynek egyik különleges eleme a szárd marha sütés lesz - írja az esemény sajtóközleménye.
Szárd szokások szerint ma helyeznek le daruval egy 450 kg-os marhát a földbe ásott verembe előkészítve, befűszerezve, fölötte 24 órán át hatalmas máglya ég, és így készül el a szardíniai marhasült.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.