Nógrádsipeken a nagy mennyiségű eső miatt kilépett medréből a patak éjszaka, két embernek el kellett hagynia otthonát - közölte az MTI-vel a Nógrád vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szerdán.
Kapás Márton elmondta: a megáradt Rimóc-Sipek patak 39 ingatlant és öt embert veszélyeztetett.
Személyi sérülés nem történt, ketten ideiglenesen rokonaikhoz költöztek. A patak vízszintje szóta csökkent, és már nem jelent veszélyt - tette hozzá.
A balassagyarmati és a szécsényi hivatásos tűzoltók, a szécsényfelfalui, endrefalvai, magyargéci önkéntesek, valamint a szécsényi járási mentőcsoport önkéntesei dolgoztak a helyszínen.
A védekezésben a polgármester irányítása mellett 50 helyi lakos is részt vett - mondta el Kapás Márton.
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.