2024.12.04, Szerda
Idén is elérhető az államilag támogatott diákmunka program Nógrádban
Illusztráció: Pixabay

Idén is elérhető az államilag támogatott diákmunka program Nógrádban

Nógrád Vármegyei Kormányhivatal

2023.06.22. 15:58

Idén is állami támogatással vállalhatnak munkát a nappali tagozatos 16-25 év közötti Nógrád vármegyei tanulók július-augusztusban. A 25 év alattiak munkavégzése a tavalyi évben szja-mentessé vált, így a korábbiakhoz képest több pénz maradhat a diákoknál - bruttó bérük megegyezik a nettó bérrel.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium mintegy 26-27 ezer diák részvételére számít idén a Nyári diákmunka programban, amelyre 3,5 milliárd forint bértámogatást biztosított a kormány. A diákmunkára is érvényesek a Munka törvénykönyvének előírásai; nyolcórás munkavégzésnéla minimálbér bruttó 232 000 forint, középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munkánál legalább 296 400 forint.

Az érintettek foglalkoztatásához a támogatásokat önkormányzatok, és a mezőgazdaságban, turizmusban vagy vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. Önkormányzatoknak az állami támogatás a bér 100 százalékát fedezi legfeljebb hatórás foglalkoztatásnál,a versenyszférában pedig 8 órás munkavégzésnél a cégek a bér 75 százalékát kapják támogatásként.

A diákmunkára ugyanakkor speciális szabályok is érvényesek: a fiatalok nem végezhetnek éjszakai munkát (este 10 órától), rendkívüli munkaidő sem rendelhető el, napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet, 16 évesnél fiatalabb munkavállaló esetében 6 óra, ésa munkáltatónak biztosítani kell a 12 órás pihenőidőt. A munka.hu weboldalon elérhető a diákmunkával kapcsolatos minden lényeges információ.

A Nyári diákmunka programba 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek, vármegyénkben 1190 fő jelentkezésére számítunk. A Nógrád vármegyében 157,4 millió forintoskeretösszeggel induló programban a területileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál tehető meg a regisztráció a fiatalok részéről június 15-től kezdődően, a tényleges foglalkoztatás legkorábban július elsejével indulhat.

A kormány a program tíz éve alatt eddig több mint 267 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatta, mintegy 27 milliárd forinttal.

Helyi hírekNyári diákmunkaprogramdiákmunka