A több mint két évtizede árvíz által elsodort ipolydamásdi hidat a Colas munkájával kapják vissza a folyó két partjának magyar közösségei.
Nemrég videóval mutattuk be az Ipolydamásd és a folyó túlpartján, Szlovákia területén fekvő, de magyar többségű Helemba között épülő híd munkálatait. A projekt három részelemből áll: a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Nyitra Megyei Önkormányzat közös beruházásában elkészülő hidat a Colas Közlekedésépítő Zrt. kivitelezi, a két oldalán épülő két utat pedig a Colas Út Zrt. és a Colas Slovakia alakítja ki.
Az Ipoly északkeleti oldalán 540 méter hosszú, a délnyugati oldalon 175 méter hosszú csatlakozó út épül. Maga a híd teljes hossza 71 méter, egyetlen nyílással szeli át a folyót.
Most a szlovákiai oldalon zajló útépítésről, illetve magáról a hídról is érkeztek hírek. A pozsonyi Új Szó azt írja Balkó Józsefre, Nyitra megye közlekedési osztályának vezetőjére hivatkozva: november közepére, de legkésőbb a hónap végére elkészülnek a helembai bekötőút aszfaltozásával, majd ezek után kerül sor a híd terhelési próbájára.
Izrael Gergely, Helemba polgármestere a lapnak kifejtette, jelenleg a terepen a régi út aszfaltját maratják fel, a bekötőút a helembai templomnál csatlakozik majd a főútra. A hidat az autók nem, de a gyalogosok és a kerékpárosok már használják – tette még hozzá.
Geotermikus fűtésre állítják át a félévszázados épület fűtését, de a külső burkolatok megújulása is jelentős megtakarítást hoz.
A Balatoni Hajózási Zrt. 1.000.000 forintot adományozott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata részére.A hagyományőrző Hajósbálon a tombola teljes bevételét jótékony célra ajánlotta fel a BAHART.