A rendőrség fokozottan figyel a szabályokra.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály és a rendőrkapitányságok munkatársai a közúti közlekedési balesetek számának csökkentése és a közlekedők szabálykövető magatartásának megerősítése érdekében a sebességhatárok betartását ellenőrzik az elkövetkezendő napokban a megye közútjain - írta tegnap a police.hu.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a sebesség megválasztásánál a saját vezetési képességeik, a jármű adottságai, valamint az útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozások mellett az időjárási viszonyokat is vegyék figyelembe! A megengedett sebességet soha ne lépjék túl! Kérjük a gépjárművezetőket ne megszokásból, hanem a közúti jelzéseknek megfelelően vezessenek! A közúti balesetek elkerülése érdekében pedig közlekedjenek körültekintően, türelmesebben és tartsák be a közlekedési szabályokat!
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.