Tizenegy előadást mutatnak be Balassagyarmaton a Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokon péntektől vasárnapig. Az amatőr színházi mozgalom seregszemléjét 38. alkalommal rendezik meg a Nógrád megyei városban.
Medvácz Eszter szervező az MTI-nek szerdán elmondta: 11 csoport lép fel, budapesti, bajai, inárcsi, székesfehérvári, pécsi, celldömölki, debreceni és füleki társulatok mutatkoznak be a háromnapos, ingyenesen látogatható fesztiválon.
A színjátszó napoknak helyet adó Mikszáth Kálmán Művelődési Központ szobaszínházában és kamaratermében mutatják be az előadásokat.
A fesztivált a füleki Apropó Kisszínpad Remixált Mikszáth című darabjával indítják, ilyen módon is tisztelegve a rendező intézmény névadója, a 175 éve született Mikszáth Kálmán előtt. A Felvidéki Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál fődíját 2021-ben elnyerő társulat három Mikszáth-elbeszélést dolgozott egy előadásba.
Szombaton és vasárnap a zsűri nyitott szakmai műhelybeszélgetésen értékeli az előző napi előadásokat a Horváth Endre Galériában. A zsűri elnöke Ascher Tamás Kossuth-díjas rendező, tagja Szűcs Katalin Ágnes és Regős János rendező, a Magyar Színjátékos Szövetség elnöke.
A balassagyarmati irodalmi és színjátszó napokat 1964-ben rendezték meg először. Négy évvel később országos fesztivállá vált, majd 1983-tól több napos, nemzetközi nem hivatásos színjátszó-találkozóvá fejlődött. Ekkortól lett a kamarajátékok fesztiválja, így a műfaj jellegénél fogva több produkció bemutatására és résztvevő meghívására nyújt lehetőséget. 1967-től évente, 1990-től kétévente szervezik meg a programot.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.