Az alkotáson többi között olvasható az I. világháborúban hősi halált halt szécsényi honvédek névsora.
Elkészült a Tűztorony épületén látható I. világháborús emlékmű felújítása. A munka elvégzésére azt követően kerülhetett sor, hogy Szécsény Város Önkormányzata sikeresen szerepelt az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság által meghirdetett pályázaton. A kiírás a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány XX. Század Intézete első világháborús centenáriumi rendezvénysorozatának részeként jelent meg.
Az emlékmű felújítását Balya József szécsényi vállalkozó, kőfaragó mester végezte el. Az alkotáson többi között olvasható az I. világháborúban hősi halált halt szécsényi honvédek névsora.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.