2024.10.05, Szombat
Méltóképp viseli Zenthe Ferenc nevét a salgótarjáni színház
Zoltán Dániel facebook

Méltóképp viseli Zenthe Ferenc nevét a salgótarjáni színház

Zenthe Ferenc Színház

2019.04.30. 12:38

Megtöltötte a salgóbányai Geocsodák Háza színháztermét a Zenthe Ferenc-emléknap három színpadi produkciója, de sok érdeklődő volt kíváncsi a Nemzet Színésze mellszobránál tartott megemlékezésre is vasárnap délelőtt. A salgóbányai születésű színészóriásra immár tizenegyedik alkalommal emlékezett Salgótarján önkormányzata és a Zenthe Ferenc Színház.

Versekkel, megzenésített versekkel köszöntötték a színház művészei a megemlékezőket az Ipolyerdő Zrt. erdészházának udvarán Salgóbányán, majd Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere emlékezett meg Zenthe Ferencről, Salgótarján díszpolgáráról, mindenki kedvenc színészéről, aki Salgóbányán látta meg a napvilágot 1920-ban. Elismerését fejezte ki a színház művészei és munkatársai felé is, hogy hét éves működésük alatt méltóképpen képviselik a Nemzet Színészének nevét.

Simon Lajos, a színház igazgatója a megerősödött anyagi háttér, az egyre több előadás és néző, a megyei Príma-díj, valamint a közelgő új évad minden eddiginél több premierje mellett kiemelte: a Zenthe Ferenc Színházban a lelkesedés diktálta eddig is az iramot, de a kitartás, a kemény munka eredményeként érte el a színház a céljait, és ez nem lesz másképp a jövőben sem. "Reméljük tesszük mindezt névadónkhoz méltóan!" - zárta gondolatait a színházigazgató.

Ezt követően a megjelentek az emlékezés és tisztelet virágait helyezték el Zenthe Ferenc mellszobránál.

A Geocsodák Házában előbb a Karancs-Medves Határőrzői című kiállítás nyílt meg, majd az egyházasgergei Pajtakör mutatta be Használt koporsó című pódiumjátékát, ezt követően pedig a KoméDiák gyermekszínjátszóinak Tökmag, Elevenkék, Gyurma és KiskaMaszk csoportjai engedtek betekintést a június 5-i gálájuk előadásaiba.

Helyi hírekZenthe Ferenc SzínházGeocsodák HázaSalgóbányaZenthe Ferenc