A Salgótarján közelében, de az államhatáron túli területen fekvő vár turistaforgalmát egy közös magyar-szlovák uniós programban fejlesztik.
Elindulhat a somoskői kirándulóközpont fejlesztése – derül ki a közbeszerzési adatokból. Az Ipoly Erdő Zrt. beruházásában, az SK-HU Forest Schools uniós programban megvalósuló fejlesztést a helybeli Nógrád „kas” kft. kivitelezésében kezdhetik meg.
A projektben kibővítik Salgótarján közigazgatási területén fekvő somoskői turistacentrumot. A magyar-szlovák államhatár túloldalán található, többszáz éves somoskői várhoz induló látogatók így sokkal jobb körülmények között és könnyebben érhetik el a műemléket.
A beruházásban a kirándulóközpont többek között fogadótérrel is bővül, illetve belső átjárást nyitnak az erdei iskola közösségi tereit tartalmazó épület felé. A tetőtérben négy fürdőszobás szálláshelyet is kialakítanak, a földszint pedig egyebek mellett szociális térrel gazdagodik.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.