2024.03.28, Csütörtök

Távközlési adótorony épülne Salgóbányán

radiofocus.hu

2017.03.16. 13:03

A helyi szóbeszédben már korábban elterjedt a torony megépítésének terve, melynek helyszíne a salgóbányai tábor szomszédságában lévő ingatlan lenne.

Hirdetés

Távközlési adótornyot építene Salgóbányára a Magyar Telekom Nyrt., a cég beruházására vonatkozó információkat az előzetes vizsgálati eljárást lefolytató Nógrád Megyei Kormányhivatal tette közzé.

 

Helyi turisztikai szakemberek azon aggodalmuknak adtak hangot, hogy a torony a medvesi térség legfőbb vonzerejének tartott tájképbe rondítana bele. A 30 méter magas építmény ugyanis kiemelkedne az erdővel borított salgói térségből. Információink szerint a Novohrad – Nógrád Geopark(ot irányító Nonprofit Kft.) már jelezte fenntartásait az eljárást lefolytató salgótarjáni járási hivatal felé a beruházás tájesztétikai szempontjait illetően.

Kiemelték: nem a szolgáltatás vagy a beruházás ellen vannak. Azt javasolják, hogy vizsgálják meg az alternatív lehetőségeket is, hogy a tájkép ne sérüljön. Az eljárásra beadott dokumentációban a tervezők úgy fogalmaznak: a beruházási terület 500 méteres környezetében nincs olyan kiemelkedő vagy védendő tájképi elem, melynek a tervezett objektum látványbeli vetélytársa lenne vagy annak kedvező hatását elnyomná. Az 500 méternél távolabbi tájelemek – így Salgó vára, a Boszorkány-kő vagy a geopark látogatóközpontja és kilátója – felől a teljes torony nem, csak a toronycsúcs lenne látható. Emellett a tájba illesztés már a telepítés pillanatában megvalósul a környező fák és erdők, valamint a domborzat miatt – foglalják össze.

Helyi hírekSalgóbányaTávközlési adótorony