A szeptember 16-án megrendezett esti futóversenyen legnagyobb létszámban résztvevő iskolák diákjai és tanáraik vehették át az eredményt elismerő okleveleket és a sportszer-vásárlási utalványokat.
Az iskolák közötti versenyt 9 tanuló részvételével a Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája, illetve 20 tanuló részvételével a SÁI Kodály Tagintézménye nyerte.
A díjakat Dániel Zoltán alpolgármester és Homoga László önkormányzati képviselő adta át.


A fejlesztések célja, hogy megszüntessék az elöregedett burkolatokból, a rossz állapotú vízelvezetésből és az elavult forgalomtechnikai elemekből adódó problémákat.