2020.09.22, Kedd

Hirdetés

Fejlesztések a salgótarjáni és szécsényi múzeumokban

radiofocus.hu

2016.07.18. 17:39

A megye két múzeuma, a Kubinyi Ferenc Múzeum Szécsényben és a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelye is a pályázatot nyertek listáján.

Hirdetés

Az előző évekhez hasonlóan idén is összesen 506 millió forintra pályázhattak önkormányzatok az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatain. A megyéből Salgótarján és Szécsény intézményeinek pályázatát támogatták a döntéshozók.

A Kubinyi Ágoston Program 16 millió forinttal támogatja Szécsény Város Önkormányzatát: a Kubinyi Ferenc Múzeumban egy régészeti látványtárat alakíthatnak ki.

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 12 millió forintot nyert el a Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelyén – azaz a Bányamúzeumban – a földfelszíni kiállítótér felújítására. Shah Gabriella múzeumigazgató elmondta: többek között nyílászárók és padlóburkolatok cseréje valósulhat ebben az első ütemben annak érdekében, hogy esztétikusabb környezetben, a kor elvárásaink megfelelő körülmények között tudják fogadni a látogatókat az Európában másodikként, hazánkban elsőként kialakított földalatti bányamúzeum felszíni kiállítótereiben.

forrás: radiofocus.hu / programturizmus.hu