A hazai építőipart képviselő szervezet az építőipari és nemzetgazdasági tárcákhoz fordult: a külföldről érkező (különösen a távol-keleti) beruházásokban sok olyan hiányosságot látnak, melyek felszámolására az önbejelentést nem érzik elégségeseknek. Itt a hazai cégek részarányát százalékban is előírnák és a helybeli vállalkozásokat előnyben részesítenék. Emellett az Otthon Start programban a professzionális piaci szereplők igénybevételének biztosítását szorgalmazzák.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az iparágban tapasztalható versenytorzító jelenségek visszaszorítása érdekében Építésrendészet létrehozását kezdeményezi - közölte a szervezet kedden.
Koji László, az ÉVOSZ elnöke a közleményben hangsúlyozta:
a kezdeményezés egyik fő oka, hogy az Európai Unión kívüli - különösen távol-keleti - befektetők beruházásainál a hazai építőipari vállalkozások kiszorulnak a piacról. Ennek oka, hogy az EU-n kívüli cégek olcsóbb ajánlatokat tesznek, mivel nem tartják be az uniós és magyar szabályokat.
A kezdeményezés másik oka, hogy "kóklerek" ne vehessenek részt a Otthon Start támogatási program megvalósításában és a várható otthonfelújítási és egyéb más otthonteremtő program létesítményeinek a kivitelezésében - hangsúlyozta Koji László.
Az ÉVOSZ-közleménye kiemeli:
a hatóságok ellenőrzési rendszere alapvetően regiszterekre, nyilatkozatokra épül. A versenyegyenlőség azonban megkívánná, hogy valós, összetett helyszíni ellenőrzések mentén lehessen vizsgálni azok jellemzőit.
A hazai vállalkozások versenyhátrányba kerülnek azzal is, hogy az állami kedvezményeket biztosító szerződéseknél nem kötnek ki uniós, vagy magyar beszállítói részarányt, mivel a harmadik országokból érkező cégek nem hazai építőanyagokat használnak fel, nem magyar mérnöki szolgáltatásokat vesznek igénybe és "dömpingszerűen" unión kívüli munkavállalókat foglalkoztatnak.
Hangsúlyozzák: napjainkban elengedhetetlen követelmény kell legyen, hogy a harmadik országbeli, ún. vendégmunkások foglalkoztatása egyszerre szolgálja a piacvédelmet, a hatékonyság javítását és mindez versenyegyenlőség mellett valósuljon meg.
A versenyegyenlőség megteremtéséért a szervezet részletes javaslatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztériumnak és Építési és a Közlekedési Minisztériumnak az Építésrendészet hatásköreire vonatkozóan, amelyek között szerepel a minőségügy, a foglalkoztatás, tartózkodási és munkavállalási engedélyek és a munkavédelem ellenőrzése, valamint a tb, adózás, szakképzettség, bérezés, szálláskörülmények vizsgálata.
Az ÉVOSZ emellett szorgalmazza, hogy külföldi beruházások esetén legyen előírva meghatározott uniós (magyar) részarány, ami kiterjedne létszámra, hazai építőanyag felhasználásra és szolgálgatásra. Továbbá javasolják, hogy a 100 fő feletti munkaerőigény esetén vegyék igénybe a térségben elérhető hazai vállalkozásokat. A harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatásának piacát liberalizálnák, de a lakásépítési és -felújítási támogatási programokban csak kamarai regisztrációval rendelkező vállalkozások vehetnének részt.