Huszonkilenc elismeréssel jutalmazták a kiemelkedő teljesítményt a Magyar Vállalkozók Napján – a VEMÉV-SZER Kft. is a díjazottak között van.
Immár jeles napként számon tartott esemény a huszonnegyedik alkalommal megrendezett Magyar Vállalkozók Napja, amelynek gálaünnepségét 2023. december 1-jén tartották a budapesti Müpa-ban.
Az eseményen Eppel János, az idén 35 éves Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is ünnepi beszédet mondott; de a rendezvényen megjelent Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszer is.
A Magyar Vállalkozók Napja rendezvényén idén is díjazták a kiemelkedő teljesítményt elérőket. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium újonnan alapított kormányzati kitüntetését, a Magyar Vállakozói Nagydíjat posztumusz Demján Sándornak, a VOSZ Örökös Elnökének ítélték, az üzleti életben és az érdekképviseleti munkában kifejtett tevékenységének elismeréseként. A díjat Demján Sándorné asszony vette át a rendezvényen.
A Magyar Gazdaságért Díjban idén is négyen részesültek, valamint négyen vehették át a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat.
Húsz kiváló vállalkozó részesülhett az Év Vállalkozója Díj kitüntetésében, közöttük - amint arról korábban is hírt adtunk - Boross Ottó, a VEMÉV-SZER Kft. ügyvezetője vehette át Veszprém vármegye díját.
Boros Ottó és az általa vezetett VEMÉV-SZER Kft. helyi illetőségű cégként jelentős részt vállalt az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozathoz kapcsolódó fejlesztések kivitelezésében, ennek elismeréseképp kaphatta meg a megye egyik legfontosabb gazdasági elismerését, az Év vállalkozása Díjat.