2024.03.29, Péntek
Elkezdődött a Sajószentpétert és Berentét is elkerülő borsodi út építése
fotók: magyarepitok.hu

Elkezdődött a Sajószentpétert és Berentét is elkerülő borsodi út építése

magyarepitok.hu

2022.02.14. 12:54

Az új nyomvonal a 26-os út két településen áthaladó forgalmát csökkenti majd, így ha elkészül, Sajószentpéter és Berente is fellélegezhet. A SWIETELSKY már tavaly ősszel elkezdte a munkát, ezen a szakaszon régészeti lelőhelyet is találtak.  

Hirdetés

Megtörténtek az első kapavágások Kazincbarcika melletti Sajószentpéter-Berente elkerülő út építésén, amely a 260-as útszámot kapta. A szakasz a 26-ostól indul és a 2606-os útig tart majd és kiválthatja a városon keresztül futó, az ipari környezet miatt jelentősen terhelt 26-os utat.

 

 

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásának kivitelezését a HE-DO Építő Zrt. és a Soltút Kft. konzorciuma nyerte el. A SWIETELSKY Magyarország Kft. a Soltút alvállalkozójaként vesz rész a beruházás megvalósításában: a 17-es kilométerszelvény után 350 méterrel kezdődő, és a 22-es kilométerszelvény 180 méterig tartó szakaszát építik. A cég feladata mintegy 5 kilométer közút, három műtárgy és a hozzátartozó építmények kivitelezése, valamint közműkiváltási munkák elvégzése.

 

Már a töltést építik

A tavaly októberben elkezdett munkálatokról Honti Krisztián, a SWIETELSKY Magyarország projektvezetője számolt be lapunknak, aki 2022-ben a Hónap Mérnöke volt. (Az interjú itt olvasható.)

Mint elmondta: a lőszermentesítés és a terület megtisztítása, beszállító utak építése után elindult a földmunka a humuszolással. Elkezdték a töltés beépítését is, amelyet egy rövid, a téli időjárás miatt tartott szünet után már újra folytatnak.

 

Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu
 

 

A közút mellett párhuzamos földutak épülnek, egy műtárgy a keresztező út felett, egy pedig a Szuha-patak felett épül, amely egy kis szakaszán mederkorrekció is szükséges. E két híd esetében volt szükséges próbacölöpözés, már ezek is megtörténtek.

A következő hónapok feladata a további töltésépítés és az 50 centiméteres kapilláris réteg építése, amely megakadályozza, hogy a töltésrétegbe visszaszivárogjon a víz. Mindez azért is fontos többek között, mert a SWIETELSKY által kivitelezett szakasz mintegy 200-300 méternyi hosszon árvízvédelmi funkciót is ellát.

 

 

Régészeti lelőhelyet találtak a szakaszon

 

Bár a beruházás területén végeztek előzetes régészeti feltárásokat, de a kivitelezési munkák során eddig nem ismert lelőhelyet találtak.

"Humuszolás közben a felszínen maradt földből kerámiatöredékek, és fémtárgyak kerültek elő: római kori ezüst érmék a Kr. u. 2. századból, több nyílhegy, fibula töredékek, veret (ez utóbbi valószínűleg a késő avar korból).

Emiatt ezt a területet ideiglenesen lezárták, de a többi szakaszon zavartalanul folynak a kivitelezési munkák." – tette hozzá Honti Krisztián projektvezető.

A SWIETELSKY által épített útszakaszt várhatóan 2024-ben adják át.

Galéria

Swietelsky Magyarország Kft.Soltút Kft.GazdaságNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.SajószentpéterBerente26-os út260-as út