Két napos meggyünnep vette kezdetét pénteken reggel Kecelen, ahol először még meggysörmentesen szakmáztak a termelők és a politikusok.
A Közép Európai gyümölcstermesztésnek gyakran a természet adja a legtöbb segítséget arra, hogy a termelők jobban járjanak, mint az elmúlt esztendőkben – kezdte Bányai Gábor országgyűlési képviselő a beszédét azon a konferencián, amelyre Kecelen a két napos Meggy-Fesztivál keretében került sor. Dr. Feldmann Zsolt államtitkár összefoglalót adott a konferencián.
Mint elmondta: jelen pillanatban, az időjárásnak köszönhetően sokkal jobban látszik a meggy és a többi csonthéjasnak a felvásárlási ára, mely hamarosan érni kezd a határainkban. A meggy, amiről ma szó van, a természet egyik legnagyobb ajándéka, hiszen minden benne van ahhoz, hogy az embernek a vitamin házhatását fel lehessen tölteni, és ez az egyik legjobb gyümölcsünk, amiben, egész esztendőben bármilyen formában, ha hozzájutunk, akkor rengeteget teszünk az egészségünk érdekében. Ennek ellenére nincs megbecsülve a meggy se a fogyasztók, se mások részéről.
A képviselő elmondta, hogy: Bács-Kiskun megyében talán 13 pályázatot láttam, amely gyümölcstelepítésre be lett adva az első két fordulóban. Ez egy rossz előjel egy gyümölcstermesztő térségben, mely bizonytalanságot mutat abban, hogy érdemes-e belevágni egy ilyen üzletbe. Évek óta nem volt jelentős telepítés még Bács-Kiskunban sem, annak ellenére, hogy már tizedannyi termelő van, mint 2003-ban volt az ország ezen részén. Sok mindent kellene tenni azért, hogy a gyümölcstermesztő gazdaságok fenn tudjanak maradni, és ebben az összefogás hiányát vélem felfedezni. Érdemes lenne a tőlünk szerencsésebb országoktól is valamit eltanulni. Magyarország jelen pillanatban friss gyümölcsből már nem önellátó, hanem rászorul az importra. Őseinkhez ez méltatlan, és ezért a termelőknek és kereskedőknek összefogással kell tennie azért, hogy változás legyen, mivel a magyar meggy a világpiacon igen keresett.
Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében elmondta: Ha a hivatalos KSH statisztikákat nézzük a termelési érték tekintetében a meggy hozza azt a 13% körüli mennyiséget, mellyen az alma volumenét meg nem hazudtoló módon a termelési értékben majd a felét jelenti a hazai gyümölcstermelésnek. Több mint 1300 termelőt ért el az a felmérés, melynek alapján összeállították azt az anyagot, mely tükörképét nyújtja ennek az ágazatnak.
Az ültetvények 60%-a 9 és 15 év közötti korral bír. A 8 év alatti ültetvények aránya 2016 első felében 18%-ot ért el, tehát nem egészen az 1/5 volt a hazai meggyültetvényeknek. A termeléshez kötött támogatásból nem mellékes, hogy a zöme az ültetvényeknek valahol a 300 és a 420 közötti ültetvénytőszámmal működött. A megkérdezett gazdálkodók szerint az ültetvények 2/3-a nem öntözhető, 25%-a öntözhető és öntözött is, és van egy olyan 13%-a az ültetvényeknek, mely elvileg öntözhető, de gyakorlatban nem kerül rá sor.
Szervezettség, átláthatóság és technológiai fejlesztés – ezeknek a konkrét megvalósításában látjuk a jövőképet.
A szerződésekről Dr. Feldman Zsolt elmondta: két éve született egy olyan közös döntés az ágazat vezetőivel, hogy a szerződések tekintetében lépést kell tenni az átláthatóság és kiszámíthatóság érdekében, így valamikor 2016-ban felmerült a kötelező szerződések bevezetésének az igénye a meggy ágazatban, mely lényegében most ért célba. Összefoglalva, akár határozott, akár rendes felmondással megszüntethető határozati időre vonatkozó szerződésekről beszélünk, mely a friss meggynek a magyarországi értékesítésére vonatkozik. Teljesen mindegy, hogy a meggyet egy nagykereskedő, felvásárló, vagy éppen feldolgozó vásárolja fel, valamennyi ilyen típusú adásvételre ez vonatkozik. Fontos, hogy van egy írásbeli ajánlatételi kötelezettség, mely utána egy ajánlati kötöttséget is jelent a feldolgozó, felvásárló részére. Mindezt a Nébih, vagy éppen a Kormányhivatal is ellenőrizheti, és adott esetben eljárhat.
Több olyan tétel van, mely az üzleti partnerek közötti tiszta viszonyokat kívánja megteremteni, ezért valamennyi olyan lényeges aspektusát egy szerződésnek előírja, mely normális módon egy szerződésben két fél közötti adás-vétel szabályozásban benne kellene, hogy legyen.
A kiszámíthatóság érdekében a mennyiség, minőség, szállítási ütemezés is egy kötelező tartalom, valamint a szerződés időtartama, a kifizetési ütemezése is előrelátható kell, hogy legyen.
A meggy egy szezonális termék, melynek esetében úttörő jellege van ennek a szabályozásnak. Tudni kell, hogy ez a piac – termelők és feldolgozók számára egyaránt – kiszámíthatóbb formában fog működni – ezt várjuk ettől a szabályozástól. Fontos, hogy ez a kötelezettség a termelőkre és felvásárlókra egyaránt vonatkozik. Ne feledkezzünk meg arról, hogy kölcsönösen, mindenkinek kötelező a szerződés megkötése. Adott két fél viszonyában ez a típusú szerződési feltételrendszer rendelkezésre álljon, mely nem korlátozza be a piacot és az üzleti kapcsolatok lehetőségét, hanem egyfajta keretrendszert jelent. Tehát nem az állam mondja meg konkrétan, hogy mit kell kifizetésként meghatározni, hanem azt, hogy ezek a viszonyok előreláthatóan tiszták és világosak legyenek. Alapvetően szándék van, egy olyan, a mezőgazdasági ágazatok szélesebb körét lefedő szerződéseket érintő szabályozásokra, mely ezt a típusú kiszámíthatóságot próbálja megvalósítani. Könnyen lehet, hogy ezen szerződések tekintetében majd a 2020 utáni időszakban Európa bizonyos tekintetben utánunk fog jönni.
A támogatásokról Dr Feldman Zsolt elmondta: a tavalyi egységes kérelmek esetében – az összes gyümölcsöt nézve – több mint 56 ezer hektár után igényeltek a gazdálkodók. Mindez több mint 90 ezer forint hektáronkénti támogatást jelentett a gyümölcs esetében felhasználható több mint 5 milliárd forintos keretből, ami rendelkezésre áll a teljes 60 milliárd forint összegből. Meggyből 2015-ben 11 ezer hektár jött be termeléshez kötött támogatásra, 2016-ban majd 700 hektárral több volt a benyújtott támogatási igények száma. A meggy és cseresznye esetében az intenzívnek a 660 tő felettieket mondtuk, az extenzíveket pedig a 280 és 660 tőszám/hektár ültetvényeknek tettük be. Idén már eszerint nyújtották be az egységes kérelmeket. Euróban az extenzív ültetvényekre majd egy 10 milliót, az intenzívre 6 és fél milliót hagytunk. Úgy számolunk, hogy duplája kellene, hogy legyen a várakozásaink szerint az intenzív ültetvények után majd jutó termeléshez kötött támogatás, mint a tradicionális ültetvények után.
Több kertészeti pályázati jogcím fel van függesztve, tekintettel a beérkezett kérelmek számára. Kertészeti gépnél a 18 milliárdra bejött egy 29 milliárdos igény, ahol hűtőházak vannak ott a 22 milliárdos keretre bejött egy 46 milliárdos igény és túligénylés van az üvegházak esetében is.
Az ültetvénytelepítésénél van egy 19 milliárdnál nagyobb keretösszeg, ahol nem egészen 15 milliárd forintos a támogatási igény.
A mostani állás szerint, akár az ültetvény, akár a hűtőházak tekintetében az első második szakaszban benyújtott pályázatok tekintetében a döntéseket júliusra ígérik. A harmadik-negyedik szakaszban a benyújtott ültetvények esetében is várhatóan nyáron döntenek.
Módosultak a kárenyhítésre vonatkozó szabályok, így nem csak üzemi szinten, hanem kultúra szinten is érvényesíthető lesz a károsult gazdálkodók számára elérhető források. Bács-Kiskunban 328 hektár meggy tekintetében tettek bejelentést a gazdálkodók a károk tekintetében.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.