2024.12.03, Kedd

Nógrád megyéé a legrosszabb GDP-mutató az országban

mti

2016.11.29. 08:42

Az egy főre jutó GDP egymillió 430 ezer forint volt Nógrádban tavaly, összehasonlításképpen a fővárosi adat hatmillió 842 ezer.

A gazdaság fejlettségét mérő GDP-mutató Nógrád megyében volt a legrosszabb 2015-ben Magyarországon - olvasható a megye múlt évi gazdasági helyzetét elemző TOP 50 című kiadványban.

 

A kiadvány szerint a foglalkoztatás 50,7 százalékos szintje országos viszonylatban a második legrosszabb volt, a szerzők aggasztónak nevezik, hogy az álláskeresők döntő többsége számára a közfoglalkoztatás az egyetlen jövedelemszerzési lehetőség. Kedvezőtlen munkaerőpiaci körülmény, hogy nőtt az alacsony iskolai végzettségűek, a legidősebbek, az ellátásra jogosultak és a tartósan regisztráltak száma, a fiatalok többsége pedig szakképzetlen. 

Javultak ugyan a tendenciák a gazdasági folyamatokban, de továbbra is csupán a felzárkózás a kiemelt célkitűzés a legkisebb lélekszámú, 193 ezer 946 lakosú megyében.

A részletes adatokból kiderül, hogy Nógrád csekély mértéket ad az országos adóbevételhez: az adók 0,4 százaléka folyt be Nógrád megyei illetékességű adózóktól 2015-ben. Az országos gazdálkodói szervezetek egy százalékát képviselik a nógrádiak.

A megye társas vállalkozásai 18 ezer 805 embert alkalmaztak. Legrosszabbul a vendéglátásban dolgozók kerestek (évente fejenként egymillió 371 ezer forintot), legjobban a vegyipari alkalmazottakat fizették meg (3 millió 417 ezer forint).

Az elemzés szerint a megyében az utóbbi években egyre jelentősebbek a külföldi befektetések, főleg a feldolgozóiparban, a kohászatban, a gépiparban és a vegyiparban. 

 

Külön fejezet foglalkozik a megye gazdaságában meghatározó szerepet betöltő 50 kiemelt céggel. Ezek a vállalkozások 232 milliárd 688 millió forint  nettó árbevételt értek el, amely a megyei érték 63,1 százaléka. Tízmilliárd forint feletti árbevétele hat vállalkozásnak volt, ebből három a gépipari, egy-egy pedig a kohászati, kereskedelmi, és nemesfém ásványi termékek gyártásával foglalkozó ágazatba tartozott. 

 

A TOP 50 realizálta a megye exportforgalmának 93,6 százalékát. Megyei szinten a saját tőke 49,3 százaléka, míg a külföldi tőkebektetések 94,2 százaléka ebben az ötven cégben koncentrálódott. A toplistában szereplő vállalkozások kétharmada Salgótarján és Balassagyarmat térségében működött.
A TOP 50-es rangsort a nettó árbevétel alapján a balassagyarmati Mahle Compressors Hungary Kft. vezeti (41 milliárd 863 millió forinttal), második a salgótarjáni Mitsuba Automotive Systems of Europe Kft., harmadik a berceli Nidec Sole Motor Hungary Kft.
A hozzáadott érték alapján készített listán éllovas a rétsági Szondy Invest Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amelyet a Nidec Sole Motor és a Mahle Compressors követ. 
Az átlagos állományi létszám táblázatában a 730 dolgozót foglalkoztató Mahle Compressors áll a második helyen, harmadik a 708 embernek munkát adó salgótarjáni Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaság. Legnagyobb foglalkoztatóként a salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. szerepel. A bíróság szeptemberben csődeljárást rendelt el az akkor 1300 embert alkalmazó cégnél, a dolgozók jelenlegi létszámáról nem adtak meg adatot a kiadvány számára.
 

GazdaságNógrád megyeTOP 50GDP-mutatógazdasági fejlettség