Földi Péter új képeinek kiállítása a Bolyai János Gimnázium Galériájában

Földi Péter a mai magyar festészet kiemelkedő és meghatározó egyénisége, munkáját magas rangú  állami és szakmai elismerések övezik. Műveiből nyílt kiállítás a salgótarjáni Bólyai János Gimnázium alulájában. A tárlat április 21-ig látogatható.

Már nagyon fiatalon elismert, tekintélyes, a gyermekrajzokért rajongó, művésztanár volt, aki határozott, egyéni elképzelések szerint alkotta filozofikus képeit, formálta önálló nyelvezetét.

Itt látható képei újak, és több is van, ami épp erre a tárlatra készült.  Ilyenek a Csigaúton, a Madárfióka sötétedés után, a Rossz álom, a Dagonyázók, Csapdacsalók, a Csónak  a Bárkához, a Csillagfény nélkül, vagy aMeszeslábú a fal mögött.

 Képei teremtő erővel, látható energiákkal bírnak, melyek hatása alól senki nem vonhatja ki magát. Az alkotó aktív szereplővé avatja a nézőt, aki  öntudatlanul is állást foglal vagy azonosul a szereplők valamelyikével.

Lényeiből kérlelő, könyörgő, vádló, végtelen szomorú vagy távolságtartó figyelem árad. E szempárok leplezetlenül őszinték és zavarba ejtően, gyermekien tiszták, melyeknek felszólító, beszédes erejük van.  Ezek az égi - földi teremtmények szemérmesen rejtőzködők, de a maguk természetes, ősi mivoltukban kitárulkozók, önkéntelenül megmutatkozók is. Földi Péter lényeiben a szellem és a test elválaszthatatlan, spirituális egység. Mik lehetnek az ősibb, eredendőbb hajlamaink? Az állatokban megbúvó emberi vonások vagy az emberekben rejtőző állati sejtések?  

A kompozíciókon rendre visszatérő motívum a kör, a középpont felé koncentrált vagy az onnan hullámzó aszimmetrikus felépítésű, gyűrűző spirál. Vajon hányféle értelmezési szempontot kínál csupán ez az egyetlen szimbólum? A sodródó forgás, a kezdet és a vég, oldás és kötés, a születés, a halál, a sötétség és a világosság, a közel és távol, a várakozás, készülődés, indulás, megérkezés vonásai sejlenek föl a látható motívumok mögött.

Ha arra gondolunk, milyen vívódások, töprengések, kétségek között őrlődve születik meg a végső mű, az is elfogadható, hogy Földi Péter képei sokkal többet jelentenek a felszínes látványnál. Kompozíciói több jelentésréteget tartalmaznak, sokszorosan átvitt értelmet képeznek. Bár a képcímek kínálnak némi értelmezési lehetőséget a néző számára, de érezhető, hogy az itt testet öltő figurák egy egyetemes rituálé részei, ősi, örök igazságoknak, gyötrő kétségeknek a kivetülései. 

A több alakos kompozíciók - mint a Hangyaboly, az Égre nézők, A vízi madarak ébredése, a Csapdacsalók,  a Dagonyázók - zárt rendszert, összetartozó csoportot, egymástól elválaszthatatlan közösséget alkotnak. Figurái úgy élnek, mint az egy jászolban felnövő, az akol melegében, az otthon együvé tartozó szoros kötelékében élő család tagjai, akik minden erőfeszítésükkel óvják, védik, vigyázzák egymást. Pedig ezt az alapvető ősi rendet már minden oldalról körülveszik, behálózzák a fenyegető veszedelmek, a halálos csapdák, a beláthatatlan félelmeket, rémségeket hordozó ismeretlen űr. Ami ezen a legkisebb védelmi körön kívül támad vagy messziről közelgő sejtelem, kiszolgáltatottá, védtelenné tesz mindent és mindenkit ezen a földön. A mindennapos közelségben természetes idilli egyensúly látszata elfedheti életünk tragikus sorsszerűségét.  Ez lehet az egyik jelentős tanulság Földi Péter festményeiben.

 A csillagfény nélküli létbe merülők sötét mélyéből felfénylenek az összekapcsolódó tekintetek, az egymást ölelő karok, az anyaállat óvón védi kicsinyét, aki az ő kiegészítő kontrasztja, ellenkezője is lehet. A csoportos kompozíciókon gyakran bukkan föl olyan figura, aki valamiféle fenyegetést, veszélyt hordoz: jelenléte nyugtalanító, az egyensúlyt megbontó, a látszólagos idillt megkérdőjelező pecsét. Ilyen motívum ismétlődik több képen is a kígyó alakjában. A kígyó a gonoszság, a ravaszság, kiszámíthatatlanság, a fenyegetés, a bűnre csábítás, a gyanakvás, a ránk leselkedő, kikerülhetetlen rossz és a halálos veszély szimbóluma, ami képes behálózni és elhatalmasodni fölöttünk. Általa ölt testet a jó és rossz harca, a gonosz erők és az ártatlan tisztaság közötti küzdelem. Mintha a Halotti beszéd tragikus sorai elevenednének meg: "...Hallá holtát teremtő Istentől, de feledé. Engede ördög intetésének, és evék az tiltott gyümölcstől, és az gyümölcsben halált evék..."

forrás: http://tarjanivaroslako.blogspot.hu/