2024.04.19, Péntek

Érettségi - Megoldhatónak találták a matektételsort a diákok

2016.05.03. 15:44

Megoldhatónak, a középszintű tételsor első részét kifejezetten könnyűnek találták a kedden matematikából érettségiző diákok.

Hirdetés

Megoldhatónak, a középszintű tételsor első részét kifejezetten könnyűnek találták a kedden matematikából érettségiző diákok.

A bátonyterenyei Nógrád Megyei Váci Mihály Gimnázium igazgatója, Tóth Lászlóné elmondta, az első feladatlapot kicsit könnyebbnek értékelték, a másodikat nehezebbnek látták a diákok.
Az idő elég volt a vizsgakérdések megválaszolására, a diákok bizakodnak.

Az eduline.hu portálon megjelentek szerint halmazelmélet, gráfos feladat és trigonometria is szerepelt a matematika érettségi írásbeli tételei között. A vizsga második részében egy síkidom belső szögeit kellett kiszámolni, valamint emelkedő számsorokat kellett összehasonlítani. A tételek között volt valószínűségszámítás és választható volt egy függvényes, hozzárendeléses feladat is.
Az Oktatási Hivatal adatai alapján matematikából középszinten 1232 helyszínen 73 629 vizsgázó, emelt szinten 88 helyszínen 3774 vizsgázó tett érettségit. Ebből a vizsgatárgyból középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, míg emelt szinten angol, francia, német, spanyol és szerb nyelven is volt vizsgázó. 
A 180 perces matematika vizsgán középszinten először az I. feladatlapot oldották meg a diákok, erre 45 percük volt, majd a II. feladatlapra 135 perc. Az I. feladatlap 12 feladatot tartalmazott, amely az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlott. A II/A. rész három feladatot tartalmazott, a feladatok egy vagy több kérdésből álltak. A II/B. rész három, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmazott, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kellett megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.
A matematika emelt szintű írásbeli vizsgája 240 percig tartott. Az írásbeli vizsga itt is két részből állt, és a vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kellett kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető. 
Az érettségi szerdán a történelem írásbelikkel folytatódik.

forrás: mti/eduline.hu

Galéria

Aktuálisérettségivizsgamatematika