Lassú apadás kezdődött az Ipoly folyón Ipolytarnócnál, ahol szerda este harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el.
Az Ipoly vízszintje csütörtök reggelre meghaladta a négy métert, reggel nyolc és délután egy óra között 402 centiméteren stagnált, délután pedig megkezdődött a lassú apadás.
A veszélyeztetett területen már kilenc ingatlant érint az áradás, a vízállás miatt ugyanis a Dankó úton további egy ház védelme mellett döntöttek a helyszínen lévő szakemberek.
A huszonhárom lakó közül csütörtök reggelig többen ideiglenesen elhagyták otthonukat.
A területen 1800 homokzsákot helyeztek ki.
Egy másik Nógrád megyei faluban, Borosberényben a Derék-patak áradása miatt volt szükség a homkzsákos védekezésre három lakóház melléképületénél.
forrás: mti

Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.